Egyéb kategória

Bebizonyítjuk: egy idős kutyust is megéri örökbe fogadni!

A gyerekek és az állatok örökbefogadásában az az egyik közös pont, hogy a legtöbben minél fiatalabbat szeretnének hazavinni. Azonban most bebizonyítjuk, hogy például kutyusból megéri idősebbet magatokhoz venni!

vous - 2016.12.01.
Bebizonyítjuk: egy idős kutyust is megéri örökbe fogadni!

Ezért érdemes idősebb ebet választanotok:

1. Könnyebb fejleszteni, tanítani őket

Ne higgyétek azt, hogy az öregebb ebek már nem fogékonyak, igenis képesek új trükköket megtanulni. Sokkal jobban koncentrálnak rátok, mint kölyök társaik, így könnyebben is fejleszthetitek őket. Ráadásul előfordulhat, hogy olyan négylábút visztek haza, akit már a menhelyen szobatisztává neveltek, így ezzel már nektek nem kell bajlódnotok.

2. Az egészségi állapotuk jobban átlátható

A kiskönyvében már ott lesz minden, amit az állapotáról tudnotok kell, kiforrott a szervezete, így nem kell óvnotok olyantól, amitől egy kicsit igen.

3. A nyugalom mintapéldányai

Természetesen nekik is szükségük van a testmozgásra, azonban az előrehaladott koruk miatt már szeretnek többet aludni. Valamint nem fognak a lábatok alatt matatni folyton, hanem összekucorodva pihennek majd a helyükön, ha épp elfoglaltak vagytok.

Forrás:
Pexels

Így bánjatok velük helyesen:

1. Naponta többször sétáljatok

Attól, hogy már nem mai csirkék, igenis igénylik a rendszeres testmozgást. Sőt, muszáj sétáltatni őket, mivel az anyagcseréjük működése már lassul, azaz megnő az esély arra, hogy elhízzanak. Teszteljétek le, mennyi a számukra megfelelő mozgásmennyiség, például a napi 2×30 perc elegendő lehet.

2. A korának megfelelően tápláljátok

Hiába kiforrott már a szervezetük, ahogy öregszenek, úgy nő az esély arra, hogy valamilyen egészségügyi probléma jelentkezik náluk. Ezért figyeljetek oda arra, hogy milyen kutyakaját adtok neki, és szerezzetek be étrendkiegészítőket, ha szeretnétek biztosra menni.

3. Víz, víz és víz

Ők már hamarabb válnak dehidratálttá, ezért fontos, hogy mindig legyen elegendő víz az edényükben. Illetve naponta többször frisset adjatok nekik, ne csak hozzáöntsetek egy pohárral a korábbihoz.

kutya menhely eb

Igazi cukiság: menhelyi kutyusokat bújtattak jelmezbe

Nehéz döntés, hogy mikor és milyen házi kedvencet válasszunk magunknak. Ha már az ebek mellett tettétek le a voksotokat, akkor is van még hátra egy nagy döntés: kitől vegyük a kutyust? Legtöbben tenyésztőktől vásárolnak kutyákat, de egyre népszerűbbek a menhelyről örökbe fogadott ebek is. Ha megnézitek ezeket a szupercuki, kreatív fotókat, lehet, hogy ti is kedvet kaptok egy menhelyi kutyushoz!

A cikk folytatását itt találjátok meg.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.