Egyéb kategória

Felháborító, miért nem vitték haza elveszett kutyájukat a menhelyről

Zuzu egy németjuhász kutya, akit még a menhelyi önkéntesek is imádnivaló, gyönyörű kisállatnak tartanak. Mégis amikor az elveszettnek hitt kutyus gazdái felbukkantak a helyen, nem vitték magukkal egykori kedvencüket; az ok pedig elképesztően felháborító!

vous - 2016.11.30.
Felháborító, miért nem vitték haza elveszett kutyájukat a menhelyről

A kétéves németjuhász most épp egy állatmenhelyen lakik, ahol a gondozói nagyon imádják, pénteken pedig még jobb helyre költözik, ahonnan már örökbe is fogadhatják. Mielőtt azonban idekerült volna, szomorú esemény történt az életében: nem elég, hogy a kutyus apukája, akivel együtt lakott, meghalt, de még el is keveredett otthonából. Szülője elvesztésétől ugyanis depressziós lett, folyton sírt, egy nap pedig átszökött a szomszédba, akik kihívták rá az állatvédőket.

Forrás:
shelterme.com

Az önkéntesek persze azonnal azt gondolták, hogy kóbor kutyáról van szó, ezért elvitték magukkal a menhelyre. Aztán egyszer csak váratlan dolog történt. A kerítésnél üldögélő kutya teljesen megbolondult, vidáman csóválni kezdte a farkát; felismerte ugyanis gazdáit, akik épp besétáltak a az udvarra. Mindenki azt hitte, Zuzu hazamehet, de amikor megkérdezték egykori családját, elviszik-e magukkal, azok meglepő választ adtak.

Objektum doboz

Zuzu helyett egy másik kutyát szerettek volna örökbe fogadni, mert ő folyton szomorú volt és sírt, mióta az apukája meghalt. Egyszerűen nem volt már boldog kutya, ezt pedig úgy akarták orvosolni, hogy szimplán otthagyják, és másikat visznek haza. Az önkéntes, aki ezt a sztorit megosztotta, nem tudta megmondani, végül a család kapott-e másik állatot, de szerinte ez nem egy szomorú történet: Zuzu így ugyanis olyan családot fog találni magának, akik tényleg szeretni is fogják, még akkor is, ha kicsit rosszabb kedve van.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.