Egyéb kategória

Viseljétek magatokon az ősz kincseit – ékszer formájában!

Az ősz, ha már így jó mélyen benne járunk, és végleg átveszi az uralmat az utcákon és a zöldterületeken, gyönyörű. Imádom a fák alatt heverő levelek tengerét, a tobozokat, a gesztenyéket, diókat és még vagy ezer kincset, amit az őszi hónapok dobnak a lábaim elé. Nem kérdés, hogy ezek a gyönyörűségek ékszerként is megállják a helyüket.

vous - 2016.11.19.
Viseljétek magatokon az ősz kincseit – ékszer formájában!

Persze ez nem jelenti azt, hogy a choker nyakláncot ne hordjátok többé az ősszel, csupán csak egészítsétek ki az ékszergyűjteményeteket néhány igazán ősz ihlette darabbal. A fületekben lógó makk, a levelekből álló füzér a nyakatokban igazi ősztündérré változtat benneteket. A harmónia néha csak ilyen apró dolgokon múlik, egy-egy évszakos mintával pedig a legnagyobb káoszban is nyugalmat fogtok sugározni. Nézzétek csak, milyen szép tud lenni, ha ékszerben ölt formát az ősz! Majdnem annyira szépek, mint a gyerekrajzból készült kiegészítők!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ha pedig nem tudjátok, melyik illene az arcformátokhoz, itt kideríthetitek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.