Világ

Még nyáron is kesztyűt kell húznia – ilyen egy kézmodell élete

Ki tudja, lehet, hogy a metrón épp egy szupermodell állt mellettetek. Egy kézszupermodell. Hiszen ők hasonló karriert futhatnak be, mint egy Palvin Barbi, azzal a különbséggel, hogy őket csak a két kezükről ismerik fel. Ha pedig azt gondoljátok, ez nem is lehet nagy munka, elárulom: de, nagyon is az!

vous - 2016.11.17.
Még nyáron is kesztyűt kell húznia – ilyen egy kézmodell élete

A kézmodelleknek is ugyanúgy járniuk kell válogatásra, és nekik is figyelni kell az alakjukra. Idáig szinte tökéletesen megegyezik az életük minden más modell életével. Egy dologban azonban mégis különböznek a többiektől, mégpedig, hogy semmi mást nem mutatnak, csak a kezüket. A Popsugarnak egy 10 éve modellkedő lány mesélt arról, hogyan kezdte karrierjét.

Forrás:
pexels.com

Az eleinte színésznek tanuló Ashly Covington kezei iránt egy ügynök kezdett el érdeklődni. A lány furcsának gondolta, de azért megfogadta a tanácsát, és elment manikűröshöz. Majd pedig amikor megkapta első kézmodellállását, alig hitt a fülének. Először nem is gondolta, hogy lehet ezt komolyabban is csinálni, csak miután sorra kapta az ajánlatokat.

De mi olyan nagy meló a kézmodellkedésben? Például az, hogy nemcsak tökéletesnek kell lennie a kezeknek, de egy forgatáson vagy fotózáson minden egyes ujjat szépen kell tartani, akár órákon keresztül.

Objektum doboz

Ashly elárulta, hogy ha olyan helyre megy, ahol sokan vannak, hiába van nyár, akkor is kesztyűt vesz fel. Már csak az keresztbe tehet a karrierjének, ha megvágja az ujját. Emellett pedig folyamatos ápolásra van szüksége, hiszen a téli idő is kifoghat rajta.

Vajon egy kézmodellnek is rövid a karrierje?

Sokszor azt mondják, hogy a kéz sok mindent elárul, többek közt az ember korát is. Ezeknél a modelleknél csak annyi számít, hogy mi látszik rajtuk. Ashly megemlítette egyik kollégáját, aki 40 éves, és még mindig tökéletesen tartja a kezét, így akár hosszabb időre is a keresett modellek között marad, mint egy átlagos manöken.

Forrás:
pexels.com

A kézmodelleknek teljesen változó a munkaidejük. Van, amikor egy hónapban legalább tízszer dolgoznak, de van olyan is, amikor egyszer sem. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon meg lehet-e ebből élni. Ashly szerint igen, de csak akkor, ha az ember tud spórolni.

Na, ti is kedvet kaptatok a kézmodellkedéshez?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.