Egyéb kategória

6 + 1 nyomós érv, hogy tényleg Dwayne Johnson a legszexibb pasi

Dwayne „The Rock” Johnson lett 2016-ban a legszexibb pasi. Nos, ezzel sokan nem értettetek egyet, éppen ezért most meggyőzzük a kételkedőket, a Szikla igenis megérdemli ezt a címet.

vous - 2016.11.17.
6 + 1 nyomós érv, hogy tényleg Dwayne Johnson a legszexibb pasi

Amikor megtudtuk, hogy idén a People magazin szerint a legszexibb férfi Dwayne Johnson lett, ledöbbentünk, de a szó legjobb értelmében. Bizonyára ti sem számítottatok rá, mi is inkább valamilyen Ryant vártunk az első helyre. De így talán még jobb. Most magunkat is, és ha kételkedtek, akkor titeket is meggyőzünk arról, miért Dwayne Johnson volt a legjobb választás erre a címre.

dwayne

A garbót is lehet csinosan viselni, de nem úgy, mint Dwayne Johnson

Viseljetek garbót! El sem tudjátok képzelni, mennyire furcsa volt ezt a mondatot bepötyögni. Nem szeretem, főleg a kötött, szúrós daraboktól menekülök. Ennek ellenére ígérem, nem leszek elfogult, és megmutatom, hogyan hordjátok, és hogyan ne ezt a ruhadarabot, hiszen télen szinte kikerülhetetlen.

A cikk folytatása ITT következik!

Kiskutyákat ment

Dwayne-nek két kis francia buldogja volt. Sajnos nem olyan régen Brutus nevű kutyusa felment a kutyamennyországba.

Objektum doboz

Tudja, hogy kell viselni egy öltönyt

Objektum doboz

Kampányol az ittas vezetés ellen

Édesanyja és unokatestvére autóbalesete után – amit egy ittas vezető okozott – sokszor fellép az ittas vezetés ellen a közösségi médiában.

Objektum doboz

Tudja, hogyan kell pelenkát cserélni 

Objektum doboz

Mert kopasz

Indoklás ITT!

Objektum doboz

 Maga Zac Efron is elleshet tőle egy-két dolgot

Objektum doboz

…és ezért

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.