Zenészbarátnőnek lenni kicsit olyan, mint hercegnőnek lenni. Kívülről izgalmasnak és menőnek tűnik, amiről sok lány álmodozik, de persze – mint mindennek – ennek is megvannak a nehézségei és a hátrányai. Gondolok itt a vidéki turnékra, a fesztiválszezonra, és persze a rajongócsajokra…
Hogy milyennek képzelném ezt a „zenészbarátnő-dolgot”?
A barátom összes koncertjén ott vagyok, amiket természetesen a backstage-ből nézek végig – és ahova szó nélkül bevihetem a barátnőimet is –, miközben a rajongócsajok csak olvadoznak az ÉN barátomtól. Aztán ha vége a koncertnek, bulizunk még egy kicsit, majd hazamegyünk, és én úgy érzem magam, mint az est királynője.
Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez nagyon nem így van – legalábbis ez csak az érem egyik oldala. De arról, hogy ez valójában hogyan is néz ki, már egy szintén zenészbarátnő VOUS-lány, Barok Eszter is lerántotta a leplet…
„…és én vagyok a grupi” – ilyen az élet egy zenész csajaként
„Tizeniksz év tapasztalat áll mögöttem zenészbarátnőként, úgyhogy nyugodt szívvel állíthatom: zenésszel járni olyan, mint a kommunizmus. Csodálatosan hangzik, de a gyakorlatban már vannak sötét foltok. Miért is? Nézzük! A valóság rögtön az elején: egy egész zenekarral jár az ember.”
Eszter cikkét itt olvashatjátok!
De kezdjük is az elején: hogy lesz valakiből zenészbarátnő?
Pontosan úgy, mint ahogy általában egy lányból barátnő lesz.
A szülinapomon az A38-on táncolgattam egy buliban, mikor meglátott. Azt állítja, ekkor megkérdezte egy barátját, hogy ki ez a lány, mert neki ő kell! Aztán végül is ez bejött neki. Én nem tudtam, ki ő, nem tudtam, hogy zenész, csak annyit tudtam biztosan, hogy gyönyörű kék szemei vannak. Ha ebben kételkednétek, bizonyíték is van rá…
Elsőre azért nehéz volt összeegyeztetni a rocksztárt, aki a színpadon „ordít”, azzal az emberrel, akihez este hozzábújok. Tény, hogy kislányként egy szőke, kék szemű hercegről álmodoztam, na de azzal nem számoltam, hogy ez a herceg hörög. Mára persze már szinte az összes dalukat kívülről tudom és alig várom a koncerteket, sőt, képzeljétek, már nekem is írt egy dalt…
De mi a helyzet a mindenre elszánt rajongócsajokkal, grupikkal?
Láttátok a Majdnem híres című filmet? A film a grupik életébe enged bepillantást, akik azt állítják magukról, hogy ők afféle rockmúzsák, akik a testükkel és a puszta lényükkel inspirálják és megihletik a zenészeket, hogy azok alkothassanak. És igen, ezzel a lehetőséggel azok a zenészek is élnek, akiknek barátnőjük vagy feleségük van.
A valóságban is vannak ilyen lányok?
Hát, annyi biztos, hogy léteztek. A '70-es években nagyon meghatározóak voltak, lényegében azokat a rajongólányokat nevezték így, akik a koncertek után a rocksztárokkal buliztak, és ha úgy adódott, intim kapcsolatba is kerültek velük. Sokan azt hiszik, hogy lényegében ugyanazt csinálják, mint a prostituáltak, azonban ez nem így van, van köztük egy fontos különbség: míg egy prosti pénzért fekszik le emberekkel, a grupikat kizárólag a művészet és a rajongás hajtja, nem várnak cserébe fizetséget. Hogy ne a levegőbe beszéljek, össze is gyűjtöttem nektek pár híres grupit, akik a legnagyobb rocksztárok múzsái voltak.
Miért fizet egy pasi a szexért? – egy prostifüggő válaszolt a kérdéseinkre
„Vannak dolgok, melyeket a két nem képviselői kizárólag maguk között hajlandók megbeszélni. Ezt pont ti, lányok tudjátok a legjobban. Mondhatnám úgy is, van férfi megfelelője a hüvelygomba-témának. Olyan titkok ezek, amit minden áron meg kell őrizni, ezért pasi csak pasinak adja át. Ez a szövetség többnyire jól is működik, nem sűrűn derül ki, melyik ismerősötök szokott fizetni a szexért.”
Lori Maddox
Lori akkor kezdett randizgatni a Led Zeppelin gitárosával, Jimmy Page-dzsel, mikor mindössze 14 éves volt. Ő inspirálta a Sick Again című dal néhány sorát, ami a lány kék szemeiről szól és arról, mennyire várják, hogy Lori 16 éves legyen. De a lány nemcsak vele, hanem Dawid Bowie-val is bensőséges kapcsolatot ápolt. Lori egy évig turnézott is a Led Zeppelinnel, azonban Jimmy közben más nőkkel is összejött, később pedig már többek között egy másik híres grupival, Bebe Buell-lel randizgatott.
Bebe Buell
Ő egyébként nem más, mint Liv Tyler anyukája, aki az egyik legszebb és leghíresebb grupi volt – lánya születése előtt. Amellett, hogy modell és playmate volt, összeszűrte a levet Steven Tylerrel, Rod Stewarttal és John Taylorral is.
Pamela Des Barres
Minden idők leghíresebb grupija talán Pamela Des Barres volt. Amellett, hogy több rocksztár múzsája is volt, tagja volt a híres grupicsoportnak, a GTO-nak, melynek jelentése Girls Together Outrageously, vagyis „felháborító lányok együtt”.
Sokan úgy vélik, hogy a fentebb említette Majdnem híres című film egyik karakterét – akit nem mellesleg Kate Hudson játszik – róla mintázták. Szépsége és elragadó személyisége gyakorlatilag minden rocksztárt magával ragadott, többek között a Rolling Stones frontemberéhez, Mick Jaggerhez is intim szálak fűzték.
De mi a helyzet itthon? Ma, Magyarországon is átlagos jelenség egy grupi a backstage-ben?
Nem hiszem. Egyrészt azért, mert én még nem találkoztam ilyen lányokkal, szerintem – legalábbis amennyire én belelátok – itthon nincsenek is grupik. Talán inkább két csoportra tudnám osztani a lányokat: vannak azok, akik kelletik magukat, de nem őszinte rajongók és vannak az igazi rajongók, akik nem akarnak mást a zenekartól, csak beszélni velük és egy kicsit a közelükben lenni, hogy feltöltődjenek. Ők azok, akik minden koncerten az első sorokban állnak, akik ajándékokkal lepik meg a zenekart, és nem mellesleg isteni csokis brownie-t sütnek nekik… Lényegében ők azok, akikért zenélnek. Szóval én nem tartok a rajongócsajoktól, sokkal inkább hálás vagyok nekik, hiszen a zenészek miattuk lehetnek azok, akik.