Egyéb kategória

Új fordulat a lengyel abortusztilalom ügyében

A hét elején nők ezrei vonultak utcára Lengyelországban, hogy tiltakozzanak minden idők egyik legsokkolóbb abortusztörvénye ellen. Most úgy tűnik, meglesz az eredménye a tüntetéseknek.

vous - 2016.10.06.
Új fordulat a lengyel abortusztilalom ügyében

Ahogy azt már megírtuk, október 3. a Fekete hétfő elnevezést kapta, miután Lengyelországot ellepték a tüntetők. Csak Varsóban 30.000-en öltöztek feketébe és tiltakoztak az utcákon a teljes abortusztilalom bevezetése ellen, sokan pedig még dolgozni sem mentek be aznap. Az országban egyébként is csak bizonyos esetekben engedélyezett az abortusz, a legújabb módosítás viszont már akkor is tiltotta volna ezt, ha az anya élete a tét, vagy ha erőszak áll a terhesség hátterében.

barok-eszter-10-eves-anya-kenyszerszules-es-halalra-itelt-no-az-abortusztilalom-3-aldozata

10 éves anya, kényszerszülés és halálra ítélt nő: az abortusztilalom 3 áldozata

Ahogyan arról mi is írtunk, Lengyelországban már hónapokkal ezelőtt napirendre került a teljes abortusztilalom. Ez azt jelenti, hogy terhességmegszakításra nemi erőszak és vérfertőzés esetén sem kerülhet sor, és akkor is súlyos büntetés jár érte, ha a magzat életképtelen, és az anya élete közvetlen veszélyben forog.

A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok el!

A jelen helyzet alapján a tüntetésnek van eredménye, az Independent szerint ugyanis a kormányvezetés visszalép az abortusztilalom szigorításától. Jaroslaw Gowin tudományos és felsőoktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a nagy mértékű tiltakozás elgondolkodtatta őket, és a jobboldali vezetés nem támogatja a törvényt.

Ti mit gondoltok a helyzetről?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?