A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőjét pár éve is gyanúsították molesztálással, ám az eljárást akkor ejtették, most viszont azonnali hatállyal, már az előző hónap végén felfüggesztették az igazgatót.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz szeptember 23-án érkezett meg az információ arról, hogy a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban szexuális zaklatás történhetett. Ekkor azonnali hatállyal felfüggesztették a molesztálással gyanúsított igazgatót, feljelentést tettek ellene, az intézményben pedig belső vizsgálatot rendeltek el – írja a hvg.hu.
Az ügyben sajnos nem csak egy lakó érintett, ugyanis ellenszolgáltatás fejében több fiatalt is zaklathatott a vezető. Közülük is van, aki már megtette a feljelentését.
A gyermekotthonokat működtető főigazgatóság közleményben azt írja,
bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan!
Így mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen eseteket alaposan feltárják, a felelősöket bíróság elé vigyék, és tesznek azért is, hogy ezek az esetek megelőzhetők legyenek.
A gyermekvédelmi rendszert 2 éve úgy szigorították, hogy gyermekvédelmi gyám olyan független szakember lehet, aki a gyermek érdekében rögtön intézkedhet. Ráadásul a kormányhivatalok a rendszer működését évente rendszeresen ellenőrzés alatt tartják.