Egyéb kategória

Jelek, hogy készen álltok kiköltözni egy világ végi kis házikóba!

Egyre népszerűbbé válnak az erdő mélyén, tavak szélén megbújó icipici kis házikók, melyek készülhetnek fából, konténerből is. A világ végére való elvonulás és bekuckózás egy nagyon jó és vonzó alternatíva a mai rohanó világban, amit sokan ki is használnak.

vous - 2016.10.02.
Jelek, hogy készen álltok kiköltözni egy világ végi kis házikóba!

Rengeteg édes házacskát mutattunk már be, volt, amelyik a meséből ugrott elő, más csupa üvegfalból épült, így szinte a természet égisze alatt érezhetitek magatokat. Sokat tud nyújtani egy ilyen kis lakás: alacsony bérleti díjat, szabadságot és egy kis utazást az önismeret vidékein. Nem is való ez mindenkinek a MindBodyGreen.com szerzője szerint, aki egy éve lakik egy ilyenben a férjével, csak azoknak, akikre igazak az alábbi állítások.

Nem függtök a tárgyi dolgoktól

Egy ilyen pici házban könnyebb gardróbot rendezni, mert eléggé kevés hely van benne. Így, ha nem tudtok lemondani a tárgyakról, akkor lehet, hogy nehezen fogjátok viselni, hogy a tizenpár cipőtökből csak három lesz a szekrényetekben. Ha pedig új ruhát vesztek, akkor a KonMari-rendszerezés elvét kell követnetek: el is kell adományoznotok egyet.

Objektum doboz

Fel vagytok készülve mindenre

Akár hiszitek, akár nem, néhány embernek fogalma sincs, mit jelent pontosan ilyen házban élni. Sok kérdést kaptok majd, és ezeket gyakran meg kell válaszolnotok, el kell magyaráznotok, hogy ez a talpalatnyi hely élhető terület. Bele fogtok szaladni abba a kérdésbe is, hogy hogyan nem ölitek meg egymást, ha ennyire közel éltek nonstop, de ez szinte követeli is a következő pontot, ami jó, ha teljesül, ha belevágtok ebbe a kalandba.

Támogatnak a szeretteitek

Eleve, ezek a házikók nem közelíthetőek meg könnyedén, így fontos, hogy a barátaitok és a család ennek ellenére mellettetek álljon, és gyakran találkozzatok.

Rengeteg szabadtéri hobbitok van

A ház apró tere pont csak az alvásra, evésre, zuhanyzásra való. Fontos hát, hogy legyen valamilyen elfoglaltságotok a házon kívül is, például túrázás, online webshop üzemeltetése, mozizás, találkozás barátokkal, satöbbi. 

Objektum doboz

Optimisták vagytok, és rugalmasak

Mint minden háznak, ennek is vannak problémái, amit jó, ha vidáman, rugalmasan tudtok kezelni. A szerző azt írja, hazudna, ha azt mondaná, hogy nem voltak bakik az egy év alatt, de ma semmi pénzért nem menne vissza „rendes” házba lakni.

Rátok igazak ezek az állítások? Beköltöznétek egy ilyen pindurka házba?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.