Nőként munkahelyet keresni? Igazi kihívás, főleg akkor, ha a főnökünk elképesztő kérésekkel áll elénk. Szinte hihetetlennek tűnik, de mégis előfordul az, hogy valakit azért küldenek haza a munkahelyéről, mert aznap nem vett fel magas sarkút… És ez még semmi.
Egy felmérés szerint a nők 70 százaléka mondja, hogy a főnöke kötelezte arra, hogy magas sarkú cipőben menjen dolgozni, mert úgy sokkal csinosabbnak tűnik – egy kirívó esetről korábban mi is írtunk. Nyolc százalékuk pedig azt mondta, több sminket kell viselniük, hogy jobban tetszenek a vendégeknek – írja a The Telegraph. Elképesztő, igaz? Pedig jól tudjuk, hogy valaki nem attól végzi jól a munkáját, ha jól néz ki, kivéve, ha nem egy szupermodell.
Egy brit nő nem is tűrte már tovább főnöke kritizálását és megelégelte azt, hogy arra a napra, amikor felettese által nem megfelelő ruhában érkezett, nem is kapott fizetést. Aláírásokat gyűjtött, hogy ne lehessen többet külső alapján hazaküldeni az embereket.
Ahogy pedig gyűltek a támogatók, egyre több szomorú történetet osztottak meg vele és a neten a nők.
Az utálatos főnök
Menissa egy ügyvédi irodában dolgozott, sokat találkozott emberekkel és megválogatta, mit vegyen fel. Kihívó ruhákra nem is gondolt. A főnöke viszont az első naptól kezdve pikkelt rá, ezért is jegyezte meg, hogy soha többé ne próbáljon meg bejönni fekete pólóban. Hogy miért? Talán ő sem tudja…
Feltűnő smink
Rosie 17 évesen egy neves szállodában dolgozott, ahol az egyenruha hordása kötelező volt. Ezzel semmi probléma nem lett volna, viszont egy éjjel, amikor a lánynak éjszakai műszakot kellett vállalnia, kicsit több sminket tett fel, mint szokott. Egyetlen tusvonal mindkét szemén, de a főnökénél ez is kiverte a biztosítékot. Rosie úgy érezte magát, mintha óriási bűnt követett volna el, pedig a sminkre semmilyen szabály nem vonatkozott. Ha tudta volna a főnök, hogy mennyire nehéz is egy szép tusvonalat festeni…
Öltözz át!
Kristent azért küldték haza egy nap a munkahelyéről – ahol nem volt dress code –, mert testhezálló fekete outfitet viselt. Hiába volt vékony, mindenkivel előfordult, hogy ha ül, vagy olyan testtartást vesz fel, akkor néhol bizony előbukkannak az apró hurkák. Ez szúrt szemet a főnökének is, aki emiatt azonnal hazaküldte őt, mondván, hogy váltson ruhát. A nő megalázva érezte magát, amikor pedig visszatért munkahelyére senki nem értette, miért öltözött át és hol volt eddig.
Veletek történt már hasonló?