Egyéb kategória

Szuper barátja miatt a világ legboldogabb állata ez a vak kutyus

Semmi sem szívmelengetőbb, mint adni egy segítő kezet egy bajba jutott barátnak. Vagy lábat. Ugyanis most két kutyus barátságáról lesz szó, akikre bizony mi is joggal irigykedhetünk!

vous - 2016.09.08.
Szuper barátja miatt a világ legboldogabb állata ez a vak kutyus

Zen és Hoshi kutyusok kifejezetten komolyan veszik baráti kötelességeiket, ugyanis minden egyes percüket együtt töltik. Mikor találkoztam a történetükkel, bevallom, kicsit elérzékenyültem, hiszen annak a gyönyörű példájával találkozhatunk itt, hogy két négylábú olyasmire képes, amire sok ember nem: igazi szeretetre, odaadásra és támogatásra egymás felé.  

Objektum doboz

Hoshi története nem indul túl jól, ugyanis kóbor kutyusként kezdte pályafutását: Pauline Perez, jelenlegi gazdája a Washington-beli Spokane utcáin vándorolva talált rá. A találkozás szerelem volt első látásra, azonban hat hónappal később sajnos az állat mindkét szemét el kellett távolítani. Ám ekkor valami csodálatos dolog történt: Zen, a család másik kutyája úgy döntött, hogy innentől kezdve ő lesz Hoshi négy lábon járó szeme, és azóta egy pillanatra sem hagyta magára barátját.

Objektum doboz

Objektum doboz

Így Hoshinak egyetlen kalandról sem kellett lemondania, továbbra is úgy élheti az életét, mint régen. A kutyák szó szerint mindenhová együtt mennek, Zen pedig egy speciális pórázzal vezeti Hoshit, ami összeköti őket.

Objektum doboz

Hogy a külvilág felé is kimutassák egymás iránt táplált érzéseiket, a kutyák rendszeresen össze is öltöznek – persze ehhez nem árt Pauline segítsége sem.

Objektum doboz

A nap végén pedig, amikor a két felfedező elfárad, egy ágyban alszanak, mint az igazi társak.

Objektum doboz

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ezek a képek könnyeket csaltak a szemünkbe.   

Ajánlott cikkek