Egyéb kategória

Rendhagyó esküvői sorozat: 1 ruha, 7 menyasszony és 7 fotózás

Szinte az összes nő gyönyörű menyasszony, egyszer sem láttam még ugyanolyat. Pedig „ugyanolyan” fehér ruhát viselnek, azonban a belülről fakadó boldogság az, ami mégis egyedivé varázsolja őket. Valami ilyesmi történt akkor is, amikor 7 lány ugyanazt a menyasszonyi ruhát viselte, mégis eltérően.

vous - 2016.08.28.
Rendhagyó esküvői sorozat: 1 ruha, 7 menyasszony és 7 fotózás

Vannak azok a lányok, akik ki vannak akadva, ha a barátnőjük ugyanazt a ruhát viseli, mint ők. Soha nem értettem őket, hiszen teljesen máshogy mutat mindenkin egy-egy darab. Most menyasszonyi ruhákkal bizonyítom nektek, hogy tényleg nem kell parázni.

Pinteresten több mint 2,5 millióan mentették le maguknak a Hollie ruhát, amit az ausztráliai tervező, Grace Loves Lace álmodott meg. Az érdekessége, hogy a ruhát annyira kedvelik a menyasszonyok, hogy könnyen össze is lehet állítani egy sorozatot a fotóikból, melyeken elsőre fel sem tűnik, hogy ugyanazt a dresszt hordják. Talán az uszály játékossága és variálhatósága az, aminek a kirobbanó népszerűséget köszönheti a menyasszonyi ruha. Nézzétek, hogyan viselte már hét menyasszony!

Magas sarkúval és virágkoszorúval elegáns, mégis természethez közeli

Forrás:
AMANDA K PHOTOGRAPHY

 Igazi farmhangulatot varázsoltak a hatalmas mezei virágos csokorral és a helyszínnel a ruhához

Forrás:
WHITE LANE STUDIO, AUSTRALIA

A hosszú göndör fürtök és a csipke nagyobb kivillanása igazi romantikus tengerparti hangulatú 

Forrás:
JEMIMA RICHARDS

Szinte érezni a meghitt intim pillanatokat a levegőben, kettesben az erdőben, egy csipkeruha és egy hatalmas színes virágkoszorúval 

Forrás:
SARA MONIKA, PHOTOGRAPHER

Mezítlábas, tengerparti, fehér homokos esküvőhöz elöl rövid, hátul hosszú fazonra alakította a menyasszony

Forrás:
QUETZAL WEDDING PHOTO

Modern, de egyben romantikus is, ahogy az egyik láb kivillan, a másikat a könnyű anyag fedi 

Forrás:
LUCINDA MAY PHOTOGRAPHY

Kerti fogadáson elegánsan mutat a hosszú ruha a menyasszonyon 

Forrás:
WHITE LANE STUDIO, AUSTRALIA
Ajánlott cikkek