Trend

Fél napra pornószínésznővé változtam – Rideg Natali sminkmester beavatott a szakmába

Augusztus közepén a VOUS szerkesztőségében akkora volt az izgalom, mint karácsonykor. Izzadt tenyérrel vártunk valakit, akiről tudtuk, egy teljesen új világot tár elénk. Rideg Natali sminkmester járt nálunk, akitől én egy pornstar (igen, jól olvastátok!) sminket kaptam, a VOUS-lányok pedig egy feledhetetlen délelőttöt. Natali zavarba ejtő lazasággal és őszinteséggel mesélt a felnőttfilmes világról. Na jó, azért beszéltünk a sminkekről is.

vous - 2016.08.21.
Fél napra pornószínésznővé változtam – Rideg Natali sminkmester beavatott a szakmába

Tegyük félre az álszentséget, és lássuk be, igenis érdekel minket a pornó. Egyrészt mert mindenki néz felnőttfilmeket, legalábbis már biztosan látott ilyet, másrészt a forgatások kulisszatitkai, a pornószínészek motivációja és valójában minden érdekes lehet egy pék, egy virágárus, egy üzletember és főleg egy újságíró számára. Ezért gondoltuk, hogy mindaz, amit Rideg Natali elmesélhet nekünk, nemcsak minket, hanem titeket is érdekelni fog. Megcáfolt és alátámasztott bizonyos sztereotípiákat, előkerültek a durva sztorik, és az is kiderült, hogy interjúalanyunk, aki pornósztárokat és hírességeket is sminkel, tulajdonképpen házi szexuálpszichológus is.

Hogyan lesz valakinek az a foglalkozása, hogy pornószínészeket sminkel?

Minden sztori elkezdődik valahogy, így Natalinak is van egy (siker)története. Nati hamar megismerkedett a divat világával: szüleinek textilgyára volt, így tulajdonképpen adott volt az út. A ma már Budapesti Divatiskola névre hallgató intézmény segítségével kikerült Párizsba gyakorlatra. Később a Rotschild Szalon művészeti vezetője és a család barátja, Russai Magda segítségével Pierre Cardinnél és a Jean-Louis Scherrer háznál dolgozhatott. 2009-ben megalapította saját divatmárkáját Es-tu un Ange?, azaz Te angyal vagy? néven, amelyet öt évig vitt. Ezután tért vissza legkedvesebb hobbijához, az arcok és a lelkek ápolásához.

Natali sokkal hamarabb volt sminkes, mint ahogyan üzletasszony lett. 20 éve sminkel – pornószínészeket is. Egyik első sminkes munkája annyira megtetszett egy felnőttfilmes producernek, hogy az a továbbiakban csak erre a képi világra vágyott a filmjében. Ahogy Nati mesélte, meglepő volt az ajánlat, de őszintén mondja: „Just for fun!”

Forrás:
Hámori Zsófia

Természetesen csak sminkelésről volt szó, ahogy erről szól a dolog 20 éve. Bár Natalit szinte minden alkalommal megkörnyékezik, hogy vállaljon szerepet filmekben, ez esze ágában sincs, hiszen ő nemcsak sminkes, de egyben művész is. Így alakult, hogy egy brutálisan dögös sminket kaptam tőle, miközben mesélt és mesélt… A kezdeti tenyérizzadós izgulásom – ami, lássuk be, érhető volt –, nagyon hamar elmúlt. Natali annyira közvetlen és őszinte, hogy úgy éreztem, bármit megkérdezhetek tőle, mindenre nyíltan válaszolna. Nos, ez pontosan így történt.

Rideg Natali sminkmester

Pornósztárok smink nélkül

Natali folyamatosan dokumentálja, milyen sminkeket készít, hogy a fotók aztán felkerüljenek Instagram-oldalára. Őt követve ti is belecsöppenhettek az életébe és követhetitek a munkásságát.

Amitől a smink „pornós” lesz

Natali egy hatalmas bőröndöt húzva érkezett meg hozzánk. Alig vártuk, hogy kinyissa, és meglássuk a kincseit. Megtudtuk, hogy igazán minőségi alapanyagokat használ a tartósság érdekében, ez ugyanis az elsődleges szempont. Csillogó szemeink hamar elárulták, hogy tetszik, amit látunk a vezető sminkmárkák termékeivel dugig tömött kincsesládában. Személyes kedvencem a határidőnapló alakú szemhéjpúder-paletta volt.

Na, lányok, az maga a mennyország! Nem is, hazudok! A mennyország az volt, amit Natali művelt.

Elárulta azt is, hogy külön sminkes pakkja van arra, amikor az Operettben sminkel színészeket, és arra, amikor a forgatáson kell egy s mást sminkelnie. A makeup elengedhetetlen része a műszempilla, de az, hogy egy színésznő milyen sminket kap, a jelenettől függ. És igen, még mielőtt ti is megkérdeznétek: vízálló a smink.

Forrás:
Hámori Zsófia

Mi szeretnél lenni, ha felnősz? Pornószínésznő!

Na, ez nem így megy! Legalábbis Magyarországon nem. Míg külföldön – leginkább a tengerentúlon – egy lány tudatosan építi a karrierjét, tolja magát előre, hogy elismert színésznő legyen, és az is lesz, addig nálunk más a helyzet. Bizonyára nem csak a srácok ismerik Jenna Jameson nevét. A talán leghíresebb amerikai pornószínésznő 2005-ben ért igazán a csúcsra. Akkor évi 15 millió dolláros haszonnal dolgozott, ami átszámítva több mint 4 millárd forint. Erre mondhatjuk, hogy bravó!

Jenna karrierje csúcsán kiszállt a pornóiparból, azonban 2013-ban webcam modelként visszatért. Pletykák szerint olyannyira elherdálta a pénzt, hogy már a gyerekeit sem tudta eltartani. Ezzel szemben Natali arról mesél, hogy ha valaki okosan és ésszel dolgozik, ki tud törni a szakmából úgy, hogy idősebb korára ne legyenek anyagi gondjai. Azért tegyük hozzá azt is, hogy egy kezén meg tudja számolni, ez hány embernek sikerült az elmúlt 20 évben. 

Forrás:
Hámori Zsófia

Mi a helyzet Magyarországon?

Ha egy magyar lány hivatásszerűen pornószínésznő szeretne lenni, akkor ezt itthon két teljesen legális ügynökségnél tudja megtenni. Natali állítja, a magyar pornóiparban nincs se kényszerítés, se fenyegetés, sőt, a 20 év alatt soha nem találkozott 18 éven aluli lánnyal sem. Viszont az is igaz, a magyar lányok közül kevesebben választják hivatásból ezt a szakmát, ez nálunk inkább muszáj dolog, kell a pénz.

Bizony, kell a pénz, viszont az Andrássy út tele van elegáns boltokkal, az pedig csábítóbbnál csábítóbb táskával, ékszerrel, nem kell hogy soroljam… Hiába is tagadnánk, talán minket is elcsábítana egy-egy dizájnertáska, egy luxusékszer, ha tudjuk: tele van a zsebünk. Natali mesélt lányokról, akik nem tudnak megálljt parancsolni ezeknek a luxusholmiknak, így az elsőre bőségesnek tűnő fizetés hamar elfogy.

A lány pedig jelentkezik a következő nap is, hogy szeretne többet vállalni – több pénzért.

Egy lány, aki sok munkával sokat keres (bár az utóbbi időben világszerte visszaesett a pornóipar a pénztelenség miatt), pont olyan kapós az aranyásó fiúk között, mint az aranyásó lányok számára egy módos férfi. És bizony van az úgy, hogy a pasi furikázik a lány hárombetűs luxusautójával – a sztereotípiákkal ellentétben –, nem pedig fordítva. Natali hozzáteszi, hogy ezektől a lányoktól tényleg senki ne sajnálja a drága holmit…

Forrás:
Hámori Zsófia

Fotózásra megy, de valójában…

Nyilván az sem városi legenda, hogy a lányok sokszor nem mondják el otthon, mivel foglalkoznak. Van, aki azt mondja a barátjának, hogy glamour-, bikini- vagy divatfotózásra megy, a párja pedig jó szándékúan elviszi a helyszínre, majd mit sem sejtve az autóban megvárja. „A lány x óra múlva lemegy, a fiú pedig, még mindig gyanútlanul, megdicséri a sminkjét, és mennek hamburgerezni. A srácnak eszébe sem jut, hogy a barátnőjét egy másik férfi tette magáévá, amíg ő facebookozott a kocsiban.”  Viszont ott a másik oldal, aki harmonikus párkapcsolatban él a pornózás mellet, ez sem lehetetlen.

Forrás:
Hámori Zsófia

GY.I.K.

Natali igazán természetesen és lazán mesélt, így mi sem pironkodtunk. Amíg a sminkemet készítette, adta magát a helyzet, hogy rákérdezzünk néhány dologra. Következzenek hát gyermeki ártatlansággal feltett kérdéseink, amolyan GY.I.K. rovat.

Igaz, hogy a lányok akkor is dolgoznak, ha éppen menstruálnak?

Igaz, a színésznők ilyenkor egy speciális szivacsot helyeznek fel.

Az első alkalommal idegesek a lányok?

Igen, sokszor aggódnak a partnerük mérete miatt. Natalinak a smink elkészítése alatt van ideje beszélgetni a lányokkal, úgy fogalmaz, gyakran olyan, mint egy házi szexuálpszichológus. 

Forrás:
Hámori Zsófia

Ha a férfi színész „nem tud dolgozni”, kap injekciót?

Nem, a heteró filmekben (Natali csak heteró jeleneteket sminkel) injekciót soha sem használnak – mondja Natali. Állítása szerint megvannak erre a megfelelő legális, semmilyen kockázatot nem hordozó szerek. Apropó, férfi színészek! Gondoltátok volna, hogy nagy a hiány pasikból a szakmában? A srácoknak, ha lehet így fogalmazni, duplán kell teljesíteni. Ezt mi el sem tudjuk képzelni, de gondoljatok bele, hány FÉRFI stábtag előtt kell „megemelniük” magukat. Sok férfinek nagy a szája, amikor a teljesítményéről van szó, azonban éles szituban felsülnek, és mehetnek haza. 

Mi a különbség az escort és a pornó között?

A pornó egy tiszta, biztonságos munka, az escort már korántsem az. A forgatások előtt a színészek felmutatják egymásnak az egy hétnél nem régebbi eredményeiket, ott biztonságban vannak. Az escortlányokat semmi és senki se védi. Nincs teszt, nincsenek korlátok.

600

Ezért ne pornóból és romantikus filmekből tanuljatok szexelni!

Az iskola sok mindenre megtanít. Írás, olvasás, számolás, rendszerben való gondolkodás – csupa hasznos dolog. Van azonban valami, ami még ezeknél is fontosabb, mégsem tanítják meg rendesen. Már biztos kitaláltátok, a fajfenntartás művészetéről, a szexről lesz most szó. Jobban mondva arról, honnan lehet megtanulni.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

A lányok élvezik a forgatást?

Ritkán. 100-ból 10-lány tud ellazulni és nagyon élvezni a forgatást. Az igazán profi lányok abszolút munkaként tekintenek egy-egy forgatásra, így az élvezet, mint olyan, otthonra marad.

Mi a legdurvább sztori, amivel a Natali a munkája során találkozott?

A legdurvábbat nem írhatom le nektek, de nem meglepő, hogy léteznek furcsa fétisek. Natali ígéri, hogy a legszaftosabb sztorikat majd a könyvében megírja.

Forrás:
Hámori Zsófia

Natali, gyere máskor is!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
Otthon
Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
vous - 2024.10.10.
A diorámák és terepasztalok készítése nemcsak egy szórakoztató hobbi, hanem egy igazi művészeti forma is, amely lehetőséget nyújt számunkra, hogy apró részletekben gazdag világokat hozzunk létre. Legyen szó egy történelmi csatajelenetről, egy természetes tájról, vagy akár egy futurisztikus városról, a diorámakészítés lehetőséget ad, hogy fantáziánkat szabadon engedjük, miközben különböző anyagokkal, technikákkal és eszközökkel dolgozunk.