Egyéb kategória

Végre! Megérkeztek az első fotók a H&M és a Kenzo közös kollekciójáról

Már régóta, egészen pontosan május óta vártuk, hogy betekinthessünk a H&M és a Kenzo közös kollekciójába. Nos, nem csalódtunk, friss és ropogós képek bizonyítják, hogy jól tette a két márka, hogy összefogott.

vous - 2016.07.27.
Végre! Megérkeztek az első fotók a H&M és a Kenzo közös kollekciójáról

Még májusban jelentette be a H&M, hogy idén novemberben a Kenzo lesz a dizájnerkollekció. A KENZO x H&M kollekció női és férfiruhákból, valamint kiegészítőkből fog állni, amibe ma bepillantást is nyerhettünk. Természetesen a két ismert márka arra is figyelt, hogy a ruhák minősége mellett a hitvallásukhoz is hűek maradjanak, miszerint egy olyan kampányt szeretnének létrehozni, amiben változatos szépségű lányok fognak modellkedni.

Így Carol Lim és Humberto Leon ahelyett, hogy profi modelleket alkalmazna, inkább önkénteseket toborzott, köztük művészeket és aktivtistákat – olvashatjuk a Huffington Post oldalán. Az Instagram-oldalukon pedig meg is osztottak pár fotót, amikért már most megőrül az internet. A modellek között láthatunk transzneműt, zenészt, színészt és költőt is.

Íme a friss kollekció képei:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Nektek hogy tetszik?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.