Egyéb kategória

Szívszorító levelet írt 4 éves fia halála után egy nő a többi édesanyának

Vannak tragédiák, amikre képtelenség indokot találni. Ilyen egy mindössze négyéves kisfiú halála is, ami annyira megrázta az anyukáját, hogy utána hosszú listát adott közre a többi anyának arról, mire figyeljenek oda jobban a gyerekeikkel kapcsolatban.

vous - 2016.07.19.
Szívszorító levelet írt 4 éves fia halála után egy nő a többi édesanyának

A 31 éves Ashley Grimm élete örökre megváltozott június 2-án, amikor négyéves kisfia egy baleset következtében elhunyt. Az anya öt gyermekével éppen autóval tartott valahova, amikor váratlanul egy hatalmas szikla gördült az útjába. Két választása volt: elrántani a kormányt és a mellettük csörgedező folyóban landolni, vagy keresztülmenni a sziklán. A sziklát választotta, és rosszul döntött: 4 éves kisfia, Titus, életét vesztette az ütközetben.

Ráadásul nem ez volt az egyetlen hiba, amit Ashley aznap elkövetett: kisfia biztonsági öve ugyanis nem volt bekapcsolva. Habár az anya indulás előtt mindenkit bekötött, Titus egyik mániája volt, hogy kikösse magát, miután az autó már elindult, ugyanis gyakran képzelte magát kihívást kihívásra halmozó szuperhősnek. 

Objektum doboz

A rettenetes tragédia után Ashley érthető módon teljes sokkban volt, amit csak fokozott az, hogy ismerősök és ismeretlenek is egyaránt felelőtlenséggel vádolták, és borzalmas anyának kiáltották ki, akinél többi gyermeke sincs biztonságban. Így a gyászoló anya úgy döntött, hogy még ilyen rettenetes állapotban is megvédi magát, de nem olyan hangnemben, mint amilyen kommenteket nap mint nap kapott: készített egy listát, amiben arra figyelmezteti a többi anyukát, hogy mennyire rettenetesen fontos az az idő, amit a gyerekeikkel töltenek. 

Talán mégsem annyira fontos az, hogy a gyerekek megegyék vacsoránál az összes brokkolit. Most visszagondolva nekem sem kellett volna annyira erőltetnem a brokkolit, hagyhattam volna, hogy néha-néha jégkrémet egyen helyette.   

– kezdi, majd így folytatja: „az egyik legfontosabb dolog, hogy részt vegyetek a világukban. Akkor is, ha nem érdekel, tanuljatok meg velük Xboxozni, vegyetek részt a képzeletbeli játékaikban, ahol mondjuk a világ leghatalmasabb szuperhőseinek segítői lehettek. A mosogatnivaló ott lesz akkor is, miután közösen megmentettétek a világot.

Fogadjátok el az összes ölelést és puszit, amit kaptok tőlük. Akkor is, ha felébresztenek vele, vagy ha épp elfoglaltak vagytok. Mert előfordulhat, hogy az öleléseknek egyszer vége szakad. 

Forrás:
Facebook

És ami az egyik legfontosabb: ne ítéljünk el más anyákat azok alapján, amit pár perc alatt látunk. Egyszerűen nem ismerjük az egész történetet és fogalmunk sem lehet arról, mi zajlik az életükben! 

Ajánlott cikkek