Egyéb kategória

Így óvjátok meg a napszemüvegetek, és sose fog eltörni!

Nem tehetek róla, idén már a második napszemüvegemet töröm el. Nem is értem, hogyan fordult ez elő, hisz alapvetően vigyázok a dolgaimra, de ezek után egyértelmű, hogy segítségre szorulok.

vous - 2016.07.09.
Így óvjátok meg a napszemüvegetek, és sose fog eltörni!

Vannak, akik már 5 éve ugyanazt a napszemcsit viselik, és vannak azok a kicsit sajnálatosabb esetek, akik havonta vásárolnak újat. Nincs ebből különösebb probléma, ám ha már unjátok mindig újravásárolni a napellenzőtöket, érdemes olyanoktól tanácsot kérni, akik még soha nem törték el a sajátjukat, ilyen embereket kérdezett meg most a PureWow!

1. Ne dobjátok le akárhová!

Ha szép dolgokkal rendelkeztek, érdemes rájuk körültekintőbben vigyázni. A napszemüveget sem kell akárhová ledobni, próbáljátok mindig visszarakni a tokjába, és olyan helyre tenni, ahol szem előtt van.

2. Figyelmesen vegyétek le!

Sokszor hadonászunk, és még többször sietünk, éppen ezért, ha veszitek le a fejetekről, ne feszegessétek, sőt, ha teszitek le, akkor se lencsével lefelé.

3. Szerezzetek be egy kemény tokot!

A legtöbb új napszemüveghez szoktak adni tokot is, ám ez általában nem túl strapabíró, így nem árt olyan kemény tokot beszerezni neki, mint egy olvasószemüvegnek. Biztos nem éri bántódás.

Forrás:
www.pexels.com

4. Ne hordjátok a hajatokban!

Mint már korábban írtam, könnyen eltörhetitek azzal a szemcsiteket, ha rosszul veszitek le, pláne, ha nem is a rendeltetésére használjátok. A napszemüveg nem hajpánt, tessék az orrotokon hordani!

5. Illeszkedjen az arcformátokra!

Hiába szép egy keret, ha az nem illeszkedik az arcformátokra. Érdemes többször is letesztelni, hogy nem túl szoros vagy laza-e, hisz ezek is hozzájárulnak ahhoz, milyen hosszú életű lesz a napszemüveg.

Ezekkel a trükkökkel, remélem, soha nem kell senkinek újra napszemüveg után néznie!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.