Ebben a rekkenő hőségben szinte semmi másra nem vágyunk, mint egy nagy pohár hűsítő italra, és persze a vízpartra. Sajnos a dolgos hétköznapokon nem nagyon jut időnk a munka mellett egy kis pancsolásra, sőt – ilyen-olyan okokból – a hétvégékből is igen kevés idő marad a kikapcsolódásra.
Ezért ha szeretnétek otthon is úgy érezni magatokat, mintha nyaralnátok, nem kell mást tennetek, mint egy-két olyan lakberendezési kelléket beszereznetek, amelyek megidézik nektek a vízpartot. Erre pedig a legalkalmasabb stílus a navy – azaz a tengerészstílus.
Már korábban is írtam nektek a navy stílusjegyeiről, akkor a teraszt és erkélyt vettük górcső alá. Most pedig következzenek azok a dekorációk, anyagok és színek, amelyeket bátran használhattok a lakásban, ha szívesen módosítanátok a hangulatán.
Tengerészstílus
Ezekben az enteriőrökben az a jó, hogy valószínűleg sosem fognak kimenni a divatból. Rendkívül vonzó, hívogató és kiegyensúlyozott tereket lehet a navy stílus segítségével létrehozni. Ezek az enteriőrök pedig elképesztő nyugalmat árasztanak, olyan, mintha tényleg a vízparton, egy vitorláson vagy a tengerparti nyaralónkban lennénk.
Ahhoz, hogy egy ilyen teret hozzatok létre, szerencsére nem kell nagy költségekbe vernetek magatokat, és nem is lesz szükségetek túl sok kiegészítőre, inkább csak minél karakteresebbekre.
Színek
A három alapszín, amik közül mindenképp érdemes választani egyet:
Ha emellé még egy-két natúr fakiegészítőt is be tudtok csempészni, vagy egy kevés korall- és homokszínt, nyert ügyetek lesz.
Minták
Minták közül válasszátok a csíkosat – fontos, hogy széles csíkozású legyen a minta –, és minden olyat, amin a tengerre emlékeztető minta szerepel, mint például a vasmacska, vitorlások, hajók, tengeri herkentyűk vagy iránytűk.
A legegyszerűbben, leglátványosabban úgy alakíthatjátok át otthonotok stílusát, ha kék-fehér csíkos függönyöket vagy szőnyegeket, illetve párnákat helyeztek el a térben.
Bútorok
Bútorok közül válasszátok a fából készülteket: kezeletlen fát vagy a fehérre festetteket, ezek közül is főként a kopottas hatásúakat. Jöhetnek még a rattan és egyéb fonott bútorok és kosarak. Az óriási, fakeretes tükrök, ládák és bőröndök – amelyekből akár egy jó kis dohányzóasztalt is kialakíthattok.
Dekoráció
A már említett korallok, kagylók, kavicsok és csigák jöhetnek minden mennyiségben. A nagyobb darabokat csak tegyétek ki szépen egy polcra vagy egy asztalra, a kisebbeket rendezzétek tálba vagy egy nagyobb befőttesüvegbe. Szórjatok egy kevés homokot az aljára, arra tegyétek a kagylókat, végül a közepére helyezzetek egy mécsest. Nagyon jól mutat majd, ezt garantálom.
A vázákba tehettek faágakat, amik szépen visszahozzák a natúr vonalat a térbe. Ha sikerül olyan ágakat szereznetek a vízpartról, amelyeket már kikezdett egy kissé a sós víz, nagyon látványos elemmel díszíthetitek az adott helyiséget.
Ne feledkezzetek meg a viharlámpásokról sem! Szerencsére már számtalan üzletben jó áron hozzájuk juthatunk – ezek nélkül mit sem ér a navy stílus.
Végezetül pedig összeválogattam nektek egypár kiegészítőt, amelyekből érdemes inspirálódni.
Korallos párna – Zara Home
Színátmenetes párna – Zara Home
Kerek tükör – Zara Home
Fonott éjjeliszekrény – IKEA
Fonott fotel – IKEA
Csíkos párna – H&M Home
Fémakasztó – H&M Home
Kosár – Zara Home
Lámpás – Butlers
Tálcaasztal – Butlers
Korallos üveg – Zara Home
Csíkos szőnyeg – Zara Home