Hihetetlen, hogy repül az idő. Sylvester Stallone ma ünnepli 70. születésnapját, ami azért elég hihetetlen. A pornótól Oscar-díjig jutni elég nagy respect.
Sylvester Stallonét, becenevén csak Slyt, mindenki izmos akcióhősként ismeri, azonban a többszörös Oscar-díj-jelölt sztár igazán lentről kezdte.
A jellegzetes szájtartását egy születési műhibának köszönheti, ami beszédhibát is okozott a színésznél, amiért kiskorában sokan gúnyolták. Gyermekkora sem volt egyszerű, szegény családból származik, és életét az sem könnyítette meg, hogy szülei elváltak, a nevelőotthonból pedig szigorú édesapjához került. A csúfolódásoktól felgyülemledt agresszióját pedig sportolással igyekezett levezetni, súlyt emelt, vívott, és focizott is. Ösztöndíjjal Svájcban tanult, itt ismerkedett meg a színészkedéssel.
Az egyetem befejezése után hazatért Amerikába, hogy megvalósítsa a színészi ambícióit. Válogatásokról válogatásokra járt, de nem kapott túl nagy szerepeket, részt vett A Keresztapa című film szereplőválogatásán, de az sem jött össze, így esett, hogy szerepet vállalt egy szoft pornóban.
1976-ban jött az áttörés. Irwin Winkler és Robert Chartoff producereknek megtetszett Stallone egyik forgatókönyve, mely egy philadelphiai bokszoló életéről szólt, és egy jelentősebb összeg fejében hajlandóak voltak megvenni azt. A színésznek egy kikötése volt: ő akarta eljátszani a film főszerepét. Mindenki próbálta lebeszélni erről, még a saját édesanyja is, de Stallone hajthatatlan volt, érezte, hogy ez élete legnagyobb lehetősége. Az is lett:
ő formálhatta meg a bokszoló Rocky Balboa alakját.
Sylvester Stallone A listás színész lett Hollywoodban. Jött a Rocky folytatása, majd a '80-as években mint Rambo ismerték Stallonét, innen pedig tényleg nem volt megállás a világhírnév felé. Bár a 2000-es évek elején a háttérbe került mint színész, 2010-től ismét újra láthattuk a mozivásznon. A feláldozhatók című akciófilmben Stallone olyan színészekkel együtt szerepel, mint Jason Statham, Mickey Rourke, Dolph Lundgren vagy Jet Li, de egy-egy szerep erejéig Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is feltűnik. A filmet Stallone színészi alakítása mellett íróként és rendezőként is jegyzi.
Sly 2012-ben, illetve 2013-ban két további akciófilmben kapott szerepet, a 2012-es Fejlövésben és a 2013-as Szupercellában Arnold Schwarzenegger oldalán. Érdekesség, hogy 2013-ban kiállítás nyílt saját festményeiből.
Isten éltesse a 70 éves Sylvester Stallonét!