Egyéb kategória

Az igazi Banános Joe: 7 fontos dolog, amit nem tudtatok Bud Spencerről

„Köszönöm” – ez volt Bud Spencer utolsó szava. A spagettiwestern királya, akit világszerte csak Piedone néven ismertek, hétfő este, 86 éves korában halt meg. Most hoztunk néhány dolgot, amit talán ti sem tudtatok róla. 

vous - 2016.06.29.
Az igazi Banános Joe: 7 fontos dolog, amit nem tudtatok Bud Spencerről

1. Sportolóként indult a pályafutása, nem is akárhogy: rekorder volt

Az olasz színész Nápolyban jött a világra Carlo Pedersoli néven, és eredetileg esze ágában sem volt színészkedni, a sportok érdekelték: kevesen tudják, de ő volt az első úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el. Egy rövid brazíliai kitérő után Pedersoli 1949-ben mellúszásban olasz bajnok lett, vízilabdában pedig csapatával igen jól szerepelt az Eb-n: Olaszország a 4. lett. 

2. Csodagyereknek számított, négyévesen már olvasott

Bár már gyerekként aktívan sportolt, fejben is nagyon ott volt. Ha a durva pofonjaiból indultok ki, ugye nem gondolnátok, hogy a kis Carlót amolyan csodagyereknek tartották? Korengedménnyel, ötévesen került iskolába, mert négyévesen már profin olvasott. Az ötödik osztályt átugrotta, tizenhat évesen már a római egyetem vegyészkarán tanult, majd később a jogi karra váltott. Könnyen ment neki a tanulás, társai szerették, mert mindenkinek szívesen segített. 

3. A színészi karrierje kezdetben bukta volt

Eleinte kicsit sem volt sikeresnek mondható filmes karrierje: az első produkció, amiben szerepelt egy 1950-es olasz film, a Quel fantasma di mio marito volt. 1959-ben a sztár már szerepelt egy filmben – a Hannibalban – Terence Hill oldalán, ekkor találkoztak először, de még ez sem volt kasszasikernek mondható.

Nem akartam én színész lenni, de kerestek egy szakállas pasast, aki beszél angolul, és mondták, hogy egy vödör pénzt fizetnek. Ezt azért mégsem hagyhattam ki

– fogalmaz a sztár az 1967-es hollywoodi szerződése kapcsán. Az első néhány film, amiben már Bud Spencerként szerepelt, még szintén nem ütött nagyot, a '70-es évek közepétől kezdett rá felfigyelni a világ, azon belül is Magyarország és Németország, ahol pillanatok alatt ikon lett belőle. A tengerentúlon főként Brazíliában számított népszerűnek. 

Forrás:
Wikimedia Commons

4. Szerette a magyar fanokat, hiszen nálunk volt a legnépszerűbb Olaszország után

A magyar rajongókkal Bud Spencer mindig is szoros kapcsolatot ápolt, hiszen nálunk komoly kultúrája van a Piedone-filmeknek, tematikus napokkal, ahol a karakter kedvenc babos kajáit készítik, nonstop filmeket néznek és különféle kegytárgyak is vásárolhatók. A színész követte filmes világunkat is: amikor a Saul fia Oscart kapott, magyarul kívánt jó reggelt követőinek, és gratulált a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjhoz. 

5. „Kenyérre lehetett kenni”: mindenki szerette

Végtelen alázata és kedvessége miatt nemcsak a rajongók szerették, de a kollégák is szívesen dolgoztak vele. „Úgy kerültem a filmes szakmába, hogy az alapok teljesen hiányoztak. Természetes volt, hogy mindent meg kell tanulnom, de később is, egészen a pályám utolsó állomásáig rengeteget tanultam a kollégáktól” – fogalmazott a sztár. Szerették azért is, mert a forgatásokon soha nem voltak sztárallűrjei, könnyen tanult, és mindenkivel türelmes volt.

undefined

Mi ez a sok fura című cikk a VOUS-n?

Banános Joe? Kincs, ami nincs? Fél lábbal a Paradicsomban? Mindent bele, fiúk?! Dehát a magyar válogatott már hazajött a foci-Eb-ről! Mi ez a sok fura cím ma a VOUS-n? 86 évesen örökre elaludt Bud Spencer, minden idők leghíresebb olasz színésze, akiért Magyarországon is milliók rajonganak. Arra gondoltunk, legyen ő #anaptémája nálunk, a cikkek témáit pedig egy-egy filmjének címe ihlette. Nektek melyik a kedvencetek?

6. Időskorában aktívan politizált is

Kevesen tudják, de az idős sztár viszonylag aktív közéleti tevékenységet is folytatott, 2005-ben például az önkormányzati választásokon is indult a Berlusconi által vezetett Forza Italia színeiben, de vetélytársával szemben alul maradt.

7. Előfordult, hogy életveszélyben volt a súlya miatt, sokszor halálhírét keltették

A súlya? Hát igen, a világ már nagydarab evőgépként emlékszik rá, egész életében azt hitték, hogy ha betér egy étterembe, az egész menüt megrendeli. A színész eleinte 98 kiló volt, majd 120-ra hízott, a csúcssúlya pedig 158 kiló volt, ami már az egészégére is komoly kockázatot jelentett. Kemény munkával sikerült 125 kilóra fogynia, ez volt az utolsó súlya is. Érdekesség, hogy többször is elterjedt a hír, hogy Bud Spencer meghalt, de június 27-ig mindez kacsának bizonyult.

A hírt fia, Guiseppe Pedersoli jelentette be, az egész világ gyászolja Piedonét.  

Ajánlott cikkek