Egyéb kategória

Szüzességi fogadalom és a legvadabb fétisek – ezek voltak a kedvenc cikkeitek idén

Emlékeztek még, mi történt pontosan egy éve? Hadd segítsek egy kicsit: elindult a VOUS. Megírtuk nektek az első cikkeinket, leforgattuk nektek az első videóinkat és posztoltuk az első fotóinkat a szerkesztőségből. Hála nektek ezeket pedig újabb és újabb anyagok követték, amiket még mindig ugyanolyan lelkesedéssel készítünk pont mi, pont itt, PONT NEKTEK. Boldog VOUS-szülinapot mindenkinek!

vous - 2016.06.16.
Szüzességi fogadalom és a legvadabb fétisek – ezek voltak a kedvenc cikkeitek idén

Az első szülinapunk alkalmából tehát összegyűjtöttük nektek azokat az írásokat, amiket a legtöbben olvastatok ez alatt az egy év alatt. Azt már tudjátok, hogy melyek azok a cikkek, amiket 2015-ben a legjobban szerettetek, hiszen Sophie már összegyűjtötte nektek, most viszont az is kiderül, hogy 2016-ban melyek volt a legolvasottabb VOUS-cikkek, amikről nem szabad lemaradnotok.

10. Nem kellett sokat várni: megvan 2016 frizuratrendje

Bizony, már februárban megírtuk nektek azt, hogy mi lesz az idei év legtrendibb frizurája. Ha esetleg lemaradtatok, kattintsatok ide, és irány a fodrász! Ezzel a fazonnal ti lesztek a nyár királylányai!

9. Egy nagymama tökéletes tanácsa arra az esetre, ha megcsalnak

Ez a szomorú történet segíthet nektek abban, hogy az élet csapásait könnyebben átvészeljétek és kezelni tudjátok. Bizonyítja, hogy a kihívások, csalódások mind azért vannak, hogy tanuljunk belőlük és hasznosítani tudjuk ahhoz, hogy jobb emberré váljunk. Kattintsatok ide a nagymama tanácsáért!

8. Gyönyörű hercegnő csavarta el a nőcsábász Harry herceg fejét

Nagyon kíváncsiak voltatok arra is, hogy ki az a gyönyörű hercegnő, aki elcsábította Harry herceget. Ha esetleg lemaradtatok, ide kattintva megnézhetitek a titokzatos hölgyet!

7. Belepirultunk: férfiak vallottak a legvadabb szexuális fétisükről

Azt gondolnánk, arról fantáziálni, hogy elnyel minket egy nagy állat, vagy hogy pelenkát viselünk szex közben, fura. Azonban egy új tanulmányból kiderült, hogy a parafília – vagyis szokatlan szexuális érdeklődés – valójában igen gyakori. Állítólag háromból egy embernek biztosan van tapasztalata ezen a téren. Ebben a cikkben három férfi őszintén mesélt a legvadabb fétiséről.

6. 5 hatalmas melltartóbaki, amit kerüljetek el!

Nőként azt hihetnénk, hogy már kenjük-vágjuk a melltartótémát, hiszen ki, ha nem mi lennénk a szakértők ezen a téren. Azonban biztos vagyok benne, hogy néhány fontos információ felett ti is elsiklottatok. Ide kattintva azonban mindent megtudhattok!

Forrás:
Vous

5. A Bika jegy jellemzése – tényleg olyan érzéki és makacs, ahogy mások gondolják?

A Bika csillagjegy jellemzőire is nagyon sokan kíváncsiak voltatok. Nem is csoda, végre kiderült, hogy igazak-e azok az állítások, amiket a legtöbben a Bika jegy szülötteiről gondolnak.

4. „Először az asszonyokat és a gyermekeket!” – Ritkán látott képek a 104 éve elsüllyedt Titanic belsejéről

A kor legnagyobb utasszállító luxushajója 3800 méter mélyre, a sötét tengerfenékre süllyedt. Közel 1500 lelket vitt magával a hullámsírba. A Titanic katasztrófájának 104. évfordulóján a Vasárnapi Újság korabeli híradásainak képeiből válogattunk. Ide kattintva megnézhetitek őket!

3. Elő a szekrény túlélődarabjaival! – 6 trükk, amivel a legunalmasabb ruhákat is feldobhatjátok

Ebben a cikkben Takács Nóra olyan egyszerű trükköket mutatott meg nektek, melyekkel még a legátlagosabb szetteket is pillanatok alatt feldobhatjátok. A szuper tippekért kattintsatok ide!

2. Ha ma is bedugva hagytátok a telefontöltőtöket, ez a cikk nektek szól

Ne aggódjatok, nem vagytok egyedül – sokan vannak, akik rendszeresen bedugva felejtik a telefontöltőjüket. Nem is csoda, hogy rengetegen voltatok kíváncsiak arra, mi van akkor, ha ti is közéjük tartoztok! Ha eddig még nem olvastátok a cikket, akkor ide kattintva megtehetitek!

1. „Nekem is vannak hormonjaim” – egy tisztasági fogadalmat tett fiú őszinte vallomása

A legolvasottabb idei cikkünk Donátról szól, akii úgy döntött, elutasítja a szexuális szabadosságot és tisztasági fogadalmat tett. ITT megismerhetitek a történetét!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.