Biztos ti is észrevettétek már, hogy milyen finom „babaillatuk” van a kisbabáknak. De miért? Bevallom, eddig ezen sosem gondolkodtam, de most, hogy rátaláltunk a megoldásra, igencsak megörültem, hogy tudom: ennek bizony tudományos oka van!

A kisbabák a bájukkal hihetetlen módon el tudnak minket varázsolni, mint ez a kisfiú is, aki túlságosan lelkes volt az étel láttán. A nagy babaillat kérdésre a PureWow adta meg a választ, miszerint az illat összefügg a cukiságukkal (komolyan!) és a túlélőösztöneikkel egyaránt.
A babák miután elhagyják a méhet, rögtön készen állnak arra, hogy megbabonázzanak minket, és előhozzák belőlünk a törődő énünket. Ezenkívül édes hangot adnak ki, sőt, csodás babaillat csap meg minket minden egyes alkalommal (tegyük fel, hogy tisztába vannak téve). Ezt az illatot biológiailag magyarázzák a tudósok, ami a hirtelen törődésnek és annak az anyai/apai/nagymamai szeretetnek köszönhető, amit a kisbabák kapnak.
Valójában a bájosságuk az, ami miatt az agyunk előidézi ezt az illatot, tudatva a szervezetünkkel, sőt már majdnem utasítva azt, hogy mi vigyázni, törődni és táplálni fogjuk azt a csöppséget. Nincs mit tennünk az illat ellen, mindenképp el fogunk ámulni.