„Vajon ki illik jobban hozzám? Kivel lennék boldogabb?” – gyakori kérdés, amit asztrológusként kétfelé vennék. Az egyik, amit ilyenkor meg kell vizsgálni, az az összeillőség, amely megmutatja, hogy egyik ember a másik életét mennyiben tudja segíteni, előrébb vinni, vagy éppen akadályozni. A születési képletünk megmutatja, milyen kihívásokra számíthatunk, mit kell átélnünk majd. A másik oldala a dolognak, hogy fogadjuk el, hogy mindig az illik hozzánk a legjobban, akivel éppen vagyunk. Két ember nem találkozna egymással, ha nem lenne bennük valami közös, amire a sorsuk rezonálni tud. Az asztrológiában párkapcsolati összevetést (amit szinasztriának hívnak) már meglévő kapcsolatra érdemes elkészíteni, ha tudni szeretnénk, milyen feladatot, milyen karmát kell teljesítenünk.
Két nő, egy férfi
Mr. és Mrs. témájú napunkat hallva arra gondoltunk, belesünk kicsit Brad Pitt korábbi és jelenlegi felesége „kulisszái” mögé, hogy kiderítsük, melyikük is az igazi a színész számára. Ha a két rivális színésznő, azaz Jennifer Aniston és Angelina Jolie képletét összehasonlítom, talán hihetetlen, de nagyon is hasonlóak.
Angelina vs. Jennifer: egy napig úgy ettünk, mint ők
Korábban arra voltunk kíváncsiak az Angie vs. Jennifer csatából, hogy melyikük milyen falatokról mond le azért, hogy világsztárhoz méltóan nézzen ki. Angelina ugyanis egyre soványabb, Jennifer Aniston viszont ragyogóbban néz ki, mint valaha. Vajon miért?
Kíváncsiak vagytok? Cikkünkből ide kattintva kiderül!
A megtapasztalt út, amin keresztül kell menniük sok-sok ismétlődést mutat. Mivel nem szerencsés összehasonlítani sosem két embert, ezért itt most a habitus, a személyiségjegyek, a sorsszerűség tekintetében teszem. Megvizsgálva a képletüket külön-külön, az alábbi hasonlóságokat találtam. (A részletesebb asztrológiai magyarázatot hozzá a blogomon olvashatjátok el.)
Mindkettő levegős jegyben született, amelyre jellemző a könnyedség, a függetlenség, a beszédesség, az intellektualitás. Aniston a Vízöntő jegyében, Jolie az Ikrek jegyében született – amúgy a vízöntőség Angelinánál is megtalálható, mivel a Napja a 11. házban áll, amely analóg a Vízöntő jegyével.
Erős akaratúak és vitatkozásra hajlamosak – mindkettőjük Marsa uralomban áll. Aniston Marsa a Skorpióban, Jolié a Kosban. Mindkettőben van elég nagy agresszió. Születési uralkodójuk a Kosban van. Türelmetlenség, énközpontúság, impulzivitás, makacsság és versengés jellemző.
Eredetiség, ötletesség és spontenaitás – az erős vágy és képesség az átlagból való kiemelkedésre ott van.
Szabadság, kaland- és utazási kedv – a felfedezés, az állandó izgalmak keresése mindkettőjük lételeme.
Jótékonykodás – az erős uránuszi állásnak köszönhető. Ez is sok-sok utazással jár, noha Aniston fél a repüléstől.
Túlzásokba esés – Jupiter, ami a túlzásokra utal, mindkettőjük személyiségében erősen jelen van. Az ilyen típusra szokták azt mondani, hogy elsőre sok. Impulzív lelkesedésük mindent elsöpör, legyen szó munkáról, szerelemről vagy gyerekről. A tartós, mély érzelmek egyikre sem igazán jellemzőek.
Szertelenség, fékezhetetlenség – mindkettőjük Vénuszára hat az Uránusz – az impulzív érzelmeik nemegyszer tévútra vezetik. Ugyanakkor erős érzékiséget kölcsönöz, amely szokatlan, hirtelen fellobbanó, „szerelem első látásra” kialakuló kapcsolatokat jelöl.
Különcség, exhibicionizmus – nőiségük megélésében és ízlésükben is hasonlóak (Vénusz-Uránusz fényszögek), egyik sem veti meg az azonos neműek iránti vonzalmat. Az extremitás iránti vágy mindkettőjükben ott van. Az elérhetetlenség vonzza őket.
Hasonló férfiideál – a férfit a nők horoszkópjában a Nap jelöli. Mindkettőjük Napjára hat a Neptunusz, amely utal művész hajlamú társra. Egyébként a Nap az apát is jelöli, és érdekes, hogy mindkettőjük apja színész. A Neptunusz az álmodozás, a fantázia bolygója, ami idealisztikussá teszi az egyént és a párkapcsolatot, zűröket, csalódásokat, alkohol- és kábítószer-problémákat, valamint állandó menekülési hajlamot jelöl. Nem ritka, hogy ilyen fényszögállásnál osztozni kell valakivel, mert az idealisztikus rész nem beteljesíthető.
Hiányzó föld elem – Anistonnak ugyan egy bolygója, a Plútó a Szűzben áll, Angelinának egyetlenegy sincs. Ez gyakran jár azzal, hogy az illető nem akar felnőni, nehezen tud gyökeret verni, elköteleződni. Kitér az élet kihívásai elől, a fantázia világába, vagy állandó mozgásba menekül. Probléma merülhet fel a rendszerességgel, az alvással, az evéssel, az élet hétköznapi oldalával. Ez Angelinánál súlyosabb, mivel sokkal instabilabb. Brad horoszkópja ellenben dúskál a föld elemekben (Bak, Szűz), ami mindkét nő számára a biztonságot jelenthette.
Na de ki az igazi?
Még számtalan hasonlóságot fel lehetne sorolni a képletek alapján, de egy biztos: Brad Pittnek mindkét nő bejött. Brad Holdja is és a Vénusza is a Bak jegyében áll, amely utal arra, hogy a nők az életében mind elértek valamit, ambiciózusak, komoly státusszal rendelkeznek, fontos a munka számukra. Azonban ha a Hold és a Vénusz együtt áll, magával hozza azt a konfliktust, hogy aki szexuálisan vonzó, feleségként már kevésbé tud számára az lenni.
Így azt gondolom, mindkét nő számára a legnagyobb kihívás az, hogy hogyan legyenek egyszerre lepedőakrobaták és gondoskodó feleségek egy férfi oldalán.
Éves horoszkóp 2016
Mindannyian szeretnénk tudni, mit hoz a jövő. Az Ikreknek, a Szüzeknek, a Nyilasoknak és a Halaknak nagy, sorsszerű eseményeket és értékrendbeli változásokat hoz a 2016-os év. Az év dinamikusan indul, majd április 17. és június 30. között a Mars lassabb tempót fog diktálni, amit a Kosok, a Nyilasok és a Skorpiók fognak erőteljesebben megérezni. A VOUS-n megjelent éves horoszkópot ide kattintva olvashatjátok!