Egyéb kategória

Több mint „zűrös” élet – Mi a közös Angelina Jolie-ban és József Attilában?

A mentális zavarokon belül a személyiségzavarok kategóriája a legnehezebben megfogható, mert a személyiségzavarosok viselkedése rugalmatlan, nehezen alkalmazkodnak a normális szociális környezethez – azonban erről ők sokszor mit sem tudnak, csak a környezetük szenved elviselhetetlen természetüktől. Igaz ez a borderline, más néven határeseti személyiségzavarban szenvedőre is, akinek állapota nagyon könnyen ingázik a majdnem egészséges és a majdnem pszichotikus között.
vous - 2016.04.26.
Több mint „zűrös” élet – Mi a közös Angelina Jolie-ban és József Attilában?

A borderline személyiségzavarosok fő jellemzője, hogy hasítanak, azaz a világot, az embereket feketén-fehéren látják, ráadásul ez a két minőség egy dolog esetében is gyorsan egyik végletből a másikba csaphat. Ezért kapcsolataik is meglehetősen intenzívek: lehet, hogy egyik pillanatban imádnak valakit, és vele képzelik el egész életüket, de elég egy rossz szó, mozdulat, és a szeretet gyűlöletbe csap át.

A két aspektust nem tudják összeegyeztetni, a világ dolgait nem képesek árnyaltan, teljes valójukban látni. Ennélfogva érzelmeik is változékonyak, szélsőségek között igazodnak. Például depresszióból izgatottságba válthatnak át, gyámoltalanságból dühbe, ráadásul impulzusaikat is nehezen kontrollálják: heves jelenetet rendeznek, drámáznak, akár nyilvánosan is.

Ebben segíti őket az is, hogy könnyen képesek erős érzelmeket másokból is kiváltani, bűntudatot vagy dühöt keltenek, de gondoskodást, empátiát is tudnak ébreszteni – így játszmájukba bevonják, manipulálják az embereket. Erre szükségük is van, mivel rettegnek az elhagyatástól, az egyedülléttől, ugyanis saját önértékelésük bizonytalan, krónikus belső ürességérzéstől szenvednek, amit bármiféle módon igyekeznek csillapítani.

Impulzivitásuk megmutatkozik életük több területén is: próbálkozhatnak öngyilkossággal, falcolással (saját testük vagdosásával), vagy lehet valamilyen függőségük, falásrohamokkal tarkított evészavaruk, túl sokat költekeznek, imádnak gyorshajtani, vagy gyakran váltogatják szexuális partnereiket.

„Akkor is soványabb akarok lenni, ha belehalok”

Az anorexiát sokan a hercegnők betegségének titulálják, hiszen ezek a figyelem középpontjában élő nők a túlzott elvárások, a megfelelni vágyás és az önbizalomhiány miatt sokszor válnak a karcsúcságért folytatott ádáz küzdelem áldozatává. Senki ne gondolja azonban, hogy az étkezési zavarok csakis a reflektorfényben élőket érintik, vagy hogy mindez a modern kor átka lenne. Anna 28 éves, fokozatosan hagyta abba az evést, a végén naponta csak egy-egy almát evett. A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

Emellett sok borderline beteg nagyon kreatív, szenvedélyét az alkotásban is meg tudja mutatni, több zűrös életű hírességet is diagnosztizáltak ezzel a zavarral, például Lindsay Lohant, Britney Spearst, Amy Winehouse-t, és meglepő módon Angelina Jolie-t is.

Valószínűleg Marilyn Monroe és, hazai vizekre evezve, József Attila is ebben a zavarban szenvedett. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a nők között több a borderline személyiségzavaros, de természetesen férfiaknál is megtalálható.

Forrás:
AFP / Europress Fotóügynökség, Wikipedia

Ahogy a legtöbb mentális zavar, úgy a borderline személyiségzavar is gyógyítható, habár hosszú és nehéz pszichoterápiás munkát kíván meg – és sok motivációt, kitartást a beteg részéről. Ez éppen azért nehéz, mert a borderline-osoknak ritkán van betegségbelátásuk, általában a környezet nyomására mennek pszichológushoz, vagy valamilyen egyéb probléma, például öngyilkossági kísérlet, depresszió vagy bulimia miatt kerülnek kórházba.

Ha úgy érzitek, hogy a környezetetekben valaki ebben szenved – illetve ti szenvedtek tőle, akkor a legjobb, amit tehettek, hogy erősen meghúzzátok a határokat, és következetesen tartjátok magatokat ezekhez; ha átlépi ezt, akkor már bele is rántott titeket a játszmájába. Viszont ha azt látjátok, hogy saját testi épségét már súlyosan veszélyezteti, akkor ne próbáljatok (ezredszer is) ti a lelkére beszélni, inkább kérjétek szakember segítségét!

Azonban szeretnélek megkérni titeket, hogy ennek a cikknek a hatására ne kezdjétek el a drámázós kollégátokat, túlságosan flörtölős barátnőtöket, vagy akár éppen egy se veled, se nélküled kapcsolatban vívódva saját magatokat rögtön borderline-nak címkézni!

Egy tünet még nem tünet, az élet minden területére kiható rugalmatlanság és durva „zűrösség” szükséges a diagnózis felállításához, amit csak szakképzett pszichológus vagy pszichiáter tehet meg!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.