Egyéb kategória

4 dolog, amire rászoktunk gyerekként, pedig nem kellett volna

Gyerekként azt csináltuk, amit az ovistársunk és a tesónk, vagy azt szajkóztuk, amit hallottunk másoktól. Nem véletlenül, hiszen kiskorunkban utánoztunk mindent és mindenkit. Olyanok voltunk, mint a szivacs.
vous - 2015.12.29.
4 dolog, amire rászoktunk gyerekként, pedig nem kellett volna

Körömrágás

Fogalmam sincs, miért, de a körömrágás csak úgy varázsütésre jön. Azt mondják, a stressz húzódik meg mögötte, és nem is gondolnátok, mi minden okozhat stresszes állapotot! Van, aki később sem szokik le róla, hiába a legrosszabb ízű körömlakk.

Káromkodás

„Te kiszköcög!” – csúszott ki a szátokon, anya meg apa elkerekedett szemmel nézett rátok, hogy ezt meg honnan szedtétek. A bátyátoktól/nővéretektől/öcsétektől/húgotoktól. Remélhetőleg nem anyától vagy apától, mert akkor elpirosodtak, és tanultak valami újat a szülői életről.

Orrtúrás

Forrás:
pixabay

Ha az ujjatok egyszer öntudatlanul rátalál, akkor belecuppan. Kerestünk veszettül benne valamit, mint az aranyban reménykedő aranyásó, többnyire akadt is valami, aminek tudtunk örülni, pedig ma már elborzadva szólunk a gyerekre, hogy ne csinálja. Mi is csak indokolt esetben, zárt ajtók mögött.

Csoki

Kóla, gumicukor, fagyi, tök mindegy. Beszippant, függővé tesz, és visítottatok minden egyes falatért, mint a fába szorult féreg. Ez ma sem változott a legtöbbeteknél, maximum önkényesen korlátok közé szorítottátok magatokat, illetve már nem szól érte senki. Csak a fogorvost meg a mérleget kerülitek. Míg lehet.

Ti mire szoktatok rá?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.