Egyéb kategória

Tévévásárlás előtt – Kiderítettük, mit tud a legdrágább tévé a hazai piacon

Nem mindegy, mit nézünk a tévében, mint ahogy ma már az sem, hogy milyen készülékünk van. Szinte minden háztartásban van legalább egy. De vajon mi vesz rá valakit, hogy több millió forintot fizessen egy high tech tévéért? Mit tud egy átlagos, de modern tévé, és miben más egy csúcskategóriás készülék? Kávét is főz, vagy azt azért még nem? Utánajártunk!
vous - 2015.11.21.
Tévévásárlás előtt – Kiderítettük, mit tud a legdrágább tévé a hazai piacon

Nos, hatmillió forintért tudhatna azt is. Merthogy ennyibe kerül a Magyarországon kapható legdrágább készülék. Gondolom, ezt ti is túlzásnak érzitek. De miért írok nektek a tévékről? Hadd meséljem el!

Viszonylag gyakran járok műszaki áruházba, illetve a hipermarketek elektronikai osztályán is állandó vendég vagyok.

Bevallom, egyelőre nem a tévék között álmodozom, a hajkütyük megszállottja vagyok. Hajvasaló-mániám négy különböző készülékben mutatkozik meg. Mini, egy nagyon pro, utazós és az állandó. Ők a fantasztikus négyes. Míg más lány cipőket gyűjt, én hajvasalókat.

A hajvasalásról amúgy ebből a cikkből mindent megtudhattok, amit eddig nem mertetek megkérdezni.

De amikor hazahoztuk az új családi hifit, akkor is hatalmas volt az eufória. Az új nyomtató beüzemelése pedig leírhatatlan volt. Egyszóval tagadhatatlan a vonzalmam az elektronikához. Tévés boldogságom viszont régen volt. Most, hogy a régit ideje lenne lecserélni, úgy döntöttem, körbenézek, milyen a választék.

Forrás:
iStock

A tévék közé megérkezve – őszintén –, akármelyikre rábeszélhető lettem volna. Elsőre nekem mind ugyanolyan. Persze voltak szürkék, feketék, kisebbek, nagyobbak, drágábbak, olcsóbbak. Oké, de lány vagyok: pixel, LED, LCD nekem majdhogynem egyremegy. Ezért vannak az apukák, a pasik és a kedves eladófiúk a boltban, hogy elmondják, mit kaphatok a pénzemért.

Mivel a végletek embere vagyok, rögtön rákérdeztem, melyik a legdrágább tévé a magyar piacon.

A kérdésem hallatán azt éreztem, atomjaira bomlik a levegő. Ekkora szemekkel még sosem néztek rám. Hosszas hebegés-habogás után, mikor elmondtam, ki vagyok, mi vagyok, az eladósrác arca újra emberi lett. Meg is mutatta a boltban kapható legdrágább darabot. Ez egy 2,5 millió forintos SAMSUNG UE 78 JS9500 SUHD 3D típusú tévé volt. Hm… drágának drága, íveltnek ívelt, szép színes. Ennél persze sokkal többért is árulnak tévét, viszont azt a típust nem állítja ki a nagy elektronikai üzletek többsége, csupán neten rendelhető.

Mit tud a legdrágább tévé a piacon?

Forrás:
Media Markt

Samsung UE82S9WALXXH ívelt SUHD 4K LED – ez annak a készüléknek a neve, ami itthon a legdrágább. A már említett kávéfőzésen kívül szinte bármit tud. És hogy miben rejlik a varázsa? Az SUHD-ben.

Ez egy viszonylag új technológia, gyakorlatilag maga a 4K. Annyit tesz, Ultra High Definition. Az S betű csupán mutatja, hogy egy csúcskategóriás készülékkel van dolgunk. A képernyője nagyjából akkora, mint a gimiben az összehajthatós krétatábla fele. Ívelt, 82 inches képátlóval.

Forrás:
Media Markt

Ha ilyen tévétek van, elkezdhettek nagykereskedelemben pop-cornt gyártani, ugyanis a hatás felér egy igazi moziélménnyel. Természetesen lehet rajta internetezni, és beépített wifivel rendelkezik. A borsos ár a LED-es LCD-paneleknek és a nanokristály-technológiának köszönhető.

Ne ijedjetek meg, lecsajosítom: a nanokristályok kibővítik a megjelenített színek skáláját, azaz több színt látunk a tévében, mint amit a szemünk képes lenne láttatni. Érdekessége, hogy ez a technológia a jelenlegi tartalmakat is megszépíti, nem kell megvárni a jövő 4K-s anyagait.

Szóval, lényegében azért fizetünk, hogy olyat láthassunk, amit amúgy nem, és ez vitathatatlan. Ha megrendelitek – jelenleg 6 000 000 forintért –, akkor jár az ingyen házhoz szállítás.

Ha jó tévét szeretnénk vásárolni, mennyire kell a zsebünkbe nyúlni?

Az általam megkérdezett elektronikai kereskedő szerint a legjobb tévé, amit egy átlagos felhasználó vehet, az az LG 55 EC930V ívelt OLED tévé. Gyakorlatilag ez a készülék is tudja azt, amit a méregdrága társa. Az OLED (organikus fénykibocsátó dióda) érdekessége, hogy pixelenként változó fényerőt ad. A képet így a legsötétebb jelenetekben is tisztán, világosan, az igazi fekete színt visszaadva láthatjuk.

Forrás:
Media Markt

A tévé válaszideje százszor gyorsabb, mint a hagyományos LED-es tévéké, ezért garantálja az elmosódásmentes képet a gyorsan váltakozó jelenetekben is. Még mielőtt indulnátok az üzletbe, tudnotok kell, hogy ez a csúcstévé sem olcsó. Az ára 700 és 800 ezer forint között mozog.

A tévékaland végén arra jutottam, hogy mivel amúgy sem tetszenek az ívelt darabok, a kedvenc sorozatomat egy olcsóbb tévén is látom, és az sem szempont számomra, hogy hatalmas képernyője legyen – na jó, ne legyen kicsi –, valamint netezni sem szeretnék rajta, választottam egyet, amelynek ára 150 ezer forint körül mozog. Bár nem kicsi tévé, és internetezni is lehet rajta, és bár olyan színt nem látok benne, amire egyébként nem lennék képes, mégis ő volt a legszimpatikusabb.

Szóval spórolás indul! Ezzel a táblázattal sikerülni fog.

Ajánlott cikkek