Egyéb kategória

Dolgok, amiket csak azok érthetnek, akik utálnak egyedül lenni

Bár én szeretek egyedül lenni, és nincs azzal problémám, ha az egész hétvégét egyedül kell töltenem a laptopommal az ölemben, sokan nem szeretik az egyedüllétet. Össze is szedtem nektek 6 dolgot, amit azok az emberek csinálnak, akik utálnak egyedül lenni.
vous - 2015.11.16.
Dolgok, amiket csak azok érthetnek, akik utálnak egyedül lenni

Mindig túl hamar értek oda a találkozóra

Túl hamar kezdtek el készülődni, korábban szálltok fel a buszra, nehogy még a végén elkéssetek vagy már nem volt türelmetek többet várni. Aminek a végeredménye az lesz, hogy fél órán keresztül várakozhattok. Egyedül.

Forrás:
giphy.com

Nem mondtok le terveket

Egyedül maradni és elfoglalni magatokat egy meglehetősen borzalmas tervnek tűnik, ezért inkább semmilyen programotokat nem mondjátok le. Ha teljesen betegen is, de ott lesztek.

„Mit csinálsz ma este?”

Már szinte körüzenetként száguld a baráti köreitekben. Úgy gondoljátok, ha legalább öt embertől megkérdezitek, akkor egy ismerősötöknek biztosan lesz olyan programja, amihez ti is csatlakozhattok.

Forrás:
giphy.com

10 perc alatt pont telefonáltok egyet

Ha egyedül kell utaznotok, legyen szó akár 5 vagy 10 percről, de pont elegendő idő arra, hogy felhívjátok a barátnőtöket. Igaz, hogy 15 perce raktátok le a telefont, de bármi történhetett ezalatt az idő alatt.

Az internet a legjobb barátotok

Nem tudjátok mással elfoglalni magatokat, csak ha végignézitek az összes lehetséges képmegosztó oldalt, a Facebookot, sőt az eBayt is, hátha találtok valamit, amire feleslegesen pénzt költhettek.

Forrás:
giphy.com

Vészesen csökken a bankszámlátok

Ha találkoztok valakivel, akkor az annyit tesz, hogy elmentek kajálni vagy kávézni, az pedig nem olcsó mulatság. Megérzi a pénztárcátok és a bankszámlátok is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.