Az ágyatok mindig be van vetve, a szekrények fényesen csillognak, sőt még a WC is ragyog? Akkor ti bizonyára azt hiszitek, hogy rendben tartjátok a lakásotokat – pedig ez nem így van. Létezik ugyanis néhány olyan hely, amit még a legrendesebb emberek is elfelejtenek kitakarítani.
Ha azt szeretnétek, hogy a lakásotokban szó szerint mindenhol rend és tisztaság legyen, akkor ne felejtkezzetek meg erről a 8 dologról sem:
Kávéfőző
Ha ti is kávéfüggők vagytok, akkor bizonyára gyakran használjátok a kávéfőzőtöket. Pontosan ezért érdemes legalább havonta egyszer alaposan kimosni. Víz helyett rakjatok bele vizet és ecetet fele-fele arányban, és „főzzétek meg” kávé nélkül. Ezt követően hagyjátok állni egy órát, majd ismételjétek a folyamatot csak vízzel addig, amíg az ecetszag el nem tűnik.
Konyhai szemetes
Ne csak a szemeteszsákot cseréljétek ki, hanem a kukát is mossátok át! Jó, ez nem hangzik túl gusztusosan, de higgyétek el, megéri! Sokkal higiénikusabb, és nem fognak szagot árasztani az odaragadt ételmaradékok sem.
Díszpárnák
A díszpárnák tisztán tartása azért fontos, mert bárki, aki betéved hozzátok egy hosszú nap után, arra hajtja a fejét. Tele lehet elhalt hámsejtekkel, poratkákkal és kosszal. Ha nincs rajtuk huzat, akkor kárpittisztítóval érdemes átmosni őket.
Mosogatógép
Igen, még azokat a gépeket is meg kell tisztítani, amelyek az edényeket tisztítják. Tele lehet ugyanis ételmaradékokkal, szappanlerakódással, sőt még penésszel is.
Fürdőszoba-dekoráció
Ebbe beletartoznak a fogkefe, a pohár, a szappantartó és a díszítőelemek. Ezeket fertőtlenítsétek rendszeresen – meglepődnétek, hogy mennyi baktérium van rajtuk.
Függöny
Úgy tűnhet, hogy tiszta, de nagyon becsapós. Rengeteg lehet rajta ugyanis az olyan szennyeződés, amit szabad szemmel nem látni, például poratka, pollen, baktérium és penész. Mossátok őket rendszeresen!
Mosógép
Ha észreveszitek, hogy a ruhátok illata nem olyan friss, mint szokott, akkor itt az ideje kitakarítani a mosógépet. Az átmosáshoz használjatok ecetet és szódabikarbónát!
Gombok, kilincsek és kapcsolók
Gondoljatok csak bele, ezeket hányszor megfogtátok már piszkos kézzel! Gyakran figyelmen kívül hagyjuk ezeket a baktériumoktól hemzsegő tárgyakat, pedig nem lenne szabad.