Szabados Norbert nem kérkedik művészetével, még az ismerősök egy része sem tudja, hogy festőművész lakik például az utcájában… Engedi, hogy a képei beszéljenek helyette.
Mikor fedezték fel benned a tehetséget? Gyerekkorodban is kitűntél a rajzaiddal?
A szüleim azt mesélik, már óvodáskoromban lehetett látni, hogy szép, amit rajzolok, de ez nem volt igazán feltűnő. Ahogy általános iskolás koromban se volt meghökkentően erős a tehetség. Az elsők között voltak a rajzaim, mindig ott volt mondjuk a legjobb ötben, de senki se beszélt rólam úgy, mint a jövő nagy művészéről. Ezt a vonalat, a művészetet én magam se a rajzokon éreztem meg, sokkal inkább abban, hogy már gyerekként másként láttam, másként értelmeztem a világot.
Mondanál erre példát?
Persze, például óriási volt bennem a szabadságvágy. Minden másnál erősebb, és ez kicsi gyerekként is megmutatkozott. Vagy például, hiába vettek a szüleim buszbérletet, hogy járjak én is busszal suliba, mint a többi a gyerek, reggel még csak-csak hajlandó voltam buszra szállni, de délután soha. Több kilométerre volt az iskola, de én ragaszkodtam a gyalogláshoz. Egyszerűen szükségem volt arra az időre és az élményre, ahogy szemléltem a környezetem. Álmodoztam, gondolkodtam, kicsi gyerekként is létfilozófiai kérdéseken „agyaltam”, bár nyilván fogalmam se volt, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatnak.
De érdekelt az ember, az élet, a természet, hogy mi mivel és hogyan függ össze. Különc voltam, más, mint a többi gyerek, szóval inkább ez, és nem a rajzkészségem volt a jel, hogy egyszer majd művészként dolgozom.
Hogy találtál rá végül az útra?
Szobafestő-mázolónak jelentkeztem, de nem vettek fel. Elutasítottak és az indoklás – ma már nagyon viccesnek tűnhet – de az volt, hogy nincs színérzékem… Ettől függetlenül vagy ennek dacára én persze éreztem, hogy ebben nincs igazság, és azt is tudtam, ha nem így, majd más úton kerül ecset a kezembe. Azért a szobafestés volt mégis a kapu a művészet felé. A család egy ismerőse Németországba ment dolgozni, szobafestő munkákat vállalt, és elhívott engem is.
Sokat dolgoztunk együtt. Én meg egy utcai portréfestőn keresztül kóstoltam bele a művészetbe. Megláttam egy fiatal nőt, aki előtt hosszú sorban vártak az emberek, hogy lerajzolja őket. Beálltam én is a sorba, kicsengettem 50 márkát, ami nekem nagyon sok pénz volt, és aztán megdöbbenve figyeltem a rólam készült rajzot, ami jó volt.
Azonnal láttam, sokkal jobbat tudnék készíteni. Később, már szintén művészként találkoztam azzal a grafikusnővel, és megtudtam, hogy sokáig tanulta a rajzolást, több diplomája is van.
Akkor úgy hittem, rátaláltam arra az útra, ami nekem jó. Évekig dolgoztam portrékészítőként. Mondjuk én akkor is ecsettel, festékkel és nem ceruzával alkottam. Rengeteg „reális” képet készítettem. Szépeket biztosan, olyat, amivel elégedettek voltak az emberek. Csak én nem voltam elégedett, éreztem, hogy ez így nekem kevés.
És hát megélni se lehet, valami másra vágytam, közben komoly anyagi problémákkal néztem szembe. Nehéz korszak volt, leginkább azért, mert nem tudtam azt csinálni, amit szerettem volna, más munkákkal kellett megkeresni a kenyérre valót.
Hogyan találtál rá erre a technikára, ami ennyire népszerűvé teszi a képeidet?
Véletlenül. Jó helyen voltam-vagyok jó időben. Persze tudni kell, hogy nincs új technika, már szinte mindent kipróbáltak egyszer, legfeljebb továbbfejleszteni lehet azt, amit más már egyszer kipróbált.
Ahogy én alkotok, annak az alapját is gyakorolták már mások, én csak saját magamra szabtam. Így is neveztem el (a nevem és szabadságszerető jellemem után): szabad realizmus.
Milyen technikáról van szó?
Képzelj magad elé egy nagy festővásznat, amit telefröcskölök színes festékcseppekkel. Ha ez megvan, akkor fogok egy glettvasat és szépen egybehúzom a festéket, amitől fantasztikus színes foltok keletkeznek. Eddig ez mindenkinek megy…
De most jön a lényeg, mert ezek után a festékfoltokra festem rá azt, amit elképzelek, szabadon szárnyal a fantáziám és vagy bevonom, alapnak használom a foltokat, hol más módon engedem, hogy kibontakozzon a harmónia. Ha közelről nézel meg egy festményemet, akkor káosznak látod. Csupa folt, csupa szín rendszer nélkül. Aztán ha hátralépsz párat, egyszerre előbukkan maga a festmény.
Én ebben vagyok tehetséges, ahogy képes vagyok a káoszból festék és ecset segítségével valami újat létrehozni, rendet teremteni, harmóniát varázsolni.
Mennyi időbe telik egy alkotás létrehozása?
Sokáig titkoltam, mert úgy hittem, káromra lehet, ha elárulom… de ma már tudom, hogy ez is tehetség, ha valaki képes nagyon gyorsan dolgozni. Szóval olyan húsz perc és öt óra közötti időről beszélünk. Az öt óra már sok, az már nagyon aprólékosan kidolgozott munka.
Van egy ötéves kislányod, látod benne a tehetséget?
Nagyon büszke apuka vagyok, bár sajnos csak hétvégén vagyunk együtt a kislányommal, de persze, én látom (bár lehet, minden apuka ugyanezt mondja a sajátjáról). Mindenesetre teret adok Tesszának, sokszor előfordul, hogy felkapom a fejem valami olyanra, ami szokatlan, például arra, hogy a korához képest mennyire figyelmes, precíz és gondos. A jó sosem elég jó – ahogy nekem sem. Alázattal vagyok csak képes a művészet felé közeledni, és sose vagyok elégedett magammal. Talán ez visz előre.
Névjegy
„Szabados Norbert Siófokon született (1974), és ott töltötte a gyermekéveit. Már iskolás korában megmutatkozott a tehetsége. Az iskolai tanulmányai után a portréfestészettel, grafikával került szoros kapcsolatba. Autodidakta módon sajátította el a festészet alapjait. Kialakult egyéni látásmódja, kreatív szemlélete és újszerű technikája. A kezdetektől vonzódott az egyedi, meghökkentő ábrázolásmódhoz.
Portréiban profi módon mutatja meg az emberi arcokon keresztül az ábrázolt személy jellemét, erkölcsi egyéniségét, szellemi világát. Festményei, portréi szellemi világát is tükrözik. Művészete hangsúlyos, atmoszferikus hatásokra törő szándékot rejt. Kitűnő jellemábrázolás mutatkozik munkáiból. Technikai tudása, színdinamikája lenyűgöző, ecsetkezelése magabiztos. A belső világ (személyes lét) és a külső világ egybeolvasztása lényegi kérdés számára. Egy arcban egy szempillantás alatt meglát egy másik világot, melyet meg tud mutatni vásznain. Festményei többnyire akril, olaj technikával, vászon alapra készülnek.”
(2014. T Calara. Szabados Norbertről)
Kiállításai
Heidelberg–Hauptstrasse (Németország) Heidelberg–Cranic Caffe / Hotel Heidelberg–Astoria / Hotel Bécs–magángaléria (Ausztria) Castiglione della pescaia (Olaszország) Budapest–Óbuda / Puskin (Magyarország) Budapest–Oriental / Hotel Budapest–Dohány utca Litér-hét vezér Székesfehérvár–Árpád fürdő Székesfehérvár–Platán / Hotel Dunakeszi–Retró / KSK
