Vissza a jövőbe? Na de miért? Úgy tűnik, mostanában egyre több nő tér vissza a hagyományos szerepekhez, ami egyet jelent a kizárólag a gyereknevelés és a háztartás köré szerveződő mindennapokkal még akkor is, ha a gyerekek megnőnek. De vajon ők akarnak lemondani a kivívott jogaikról és az önmegvalósítás boldogságáról, vagy inkább csak feladják a harcot a férfiközpontú társadalomban? Egy feministával beszélgettünk az egyenjogúságról.
Hogy is van ez?
Szerintetek az rendben van, ha ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kaptok csak azért, mert nők vagytok? Hogy jóval lassabban haladtok a céges ranglétrán, a csúcspozíció elérésére pedig sokkal, de sokkal kevesebb esélyetek van – ha van egyáltalán –, mint a férfiaknak? Hogy a kormányban nincsenek nők? És a döntéshozók között is alig? Hogy ha gyereketek van, azt gondolják, nem vagytok jó munkaerők? Ha még nincs, akkor meg majd lesz, így meg minek is vesződni veletek? Hogy a munkáltató nem akar rugalmas vagy részmunkaidőben foglalkoztatni? És hogy a család és a munka összeegyeztetése csak számotokra kihívás, a férfiaknak viszont általában nem? Hát azért vannak a feministák, hogy ez ne így legyen.
Értünk vállalják a nem épp népszerű szerepet. Hogy a férfiak és a nők egyenlőek legyenek, egyenlő esélyekkel élhessék életüket minden területen. Hogy könnyebb és jobb legyen nőként élni.
Sáfrány Réka részben saját korábbi tapasztalatai miatt lett egyre elhivatottabb feminista. Szülei elváltak, édesanyja pedig számos hátrányos megkülönböztetéssel kellett, hogy szembenézzen. Az egyetemen, ahol nyelvszakon tanult, néhány előadásra beült, ahol a feminizmussal foglalkoztak, innen pedig szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy ma – időközben két kisgyermek édesanyjaként – a Női Érdeknél, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetségnél dolgozzon, ahol kollégáival együtt 22, különböző női csoportok érdekeit képviselő civilszervezetet fognak össze.
Vajon mit gondol arról egy feminista, hogy ha valaki meghallja ezt a szót, azonnal egy harcos férfigyűlölő jut eszébe róla?
Én nem haragszom ezért, de tény, hogy valóban ezt gondolják az emberek. Ma már tudnám azt is kezelni, amit kezdő aktivista koromban egy rádióriporter mondott, amikor bemutatott a hallgatóinak:
Itt ül velem szemben egy csinos nő, aki feminista, és nem is értem, miért van neki erre egyáltalán szüksége.
Véleménye mindenkinek van a feministákról
A két nem egyenlőségéről mindenkinek van néhány gondolata, ez a kérdés mindenkit foglalkoztat. Csak épp nem mindenkinek ugyanaz a véleménye. Ráadásul, ha valaki nőként túlontúl öntudatos, ha igényt tart az egyenlő bánásmódra, máris kritikával illetik. Mert a női léttel az asszertivitás, az önbizalom, a saját és határozott vélemény az emberek szemében nem illik össze.
Mi úgy gondoljuk, hogy a két nem egyenlő tehetséggel bír, amit az oktatásban ugyanúgy ki kell bontakoztatni. A társadalomban és a párkapcsolatban is partnerségre van szükség, nem pedig alá-fölé rendeltségi viszonyra. A nők között pedig szolidaritásra.
És mennyire fogadják el nálunk ezt a tézist?
A legnagyobb problémát abban látom, hogy sajnos a politikai akarat nincs meg arra, hogy a társadalom véleményét e kérdésben formáljuk. Sőt, egyre többször halljuk azt, hogy a döntéshozók a női szerepekről – hogy finoman fogalmazzak – nem épp hozzánk hasonlóan gondolkodnak. A mi feladatunk egy ún. „watch dog” szerep, monitorozunk, figyelünk, véleményt nyilvánítunk és javaslunk. Sajnos viszont egyre kevesebb az a fórum, ahol érdemben beszélhetünk a nemek közötti egyenlőségről. A nőket a politika akkor helyezi előtérbe, ha szüksége van rájuk. Mint például a háború idején Amerikában, amikor a híres „We can do it” plakátok készültek, mert fontos volt a nők szerepvállalása. Később pedig már arról szólt a hivatalos propaganda, hogy milyen csodálatos dolog a családanyaság.
Egyébként mi, magyarok hogyan állunk a két nem egyenlőségét illetően?
Az EU néhány évente készít egy felmérést a nők helyzetéről, ahol többféle szegmenst vesznek figyelembe, olyanokat például, mint a nők megjelenése a munkaerőpiacon, részvételük a politikai életben, vagy hogy milyenek a keresetkülönbségek. Mindezekből egy százalékos mutatót, egy ún. Nemi Egyenlőség Indexet készítenek. Az ezen a téren élen járó skandináv országok nagyjából 70%-on állnak, az uniós átlag 52.9%, míg Magyarországon mindez alig több 40%-nál.
Mostanság egyre többször hallani, hogy egy nőnek a hagyományos szerepeiben kell kiteljesednie. És talán egyre többen kanyarodnak vissza nagyanyáink életének hagyományaihoz, hisz a munka és család összeegyeztetése nem könnyű feladat.
Sokan ki tudnak teljesedni a gyereknevelésben és a háztartási munkákban, de vannak, akiknek ez nem feltétlenül a saját döntésük. Csodálatos dolog a gyermekünk mindennapjaiban való osztozás, látni a fejlődésüket, de mindez nem kárpótolhat minket az élet egyéb területein elért sikerek elvesztésért. Ezt a kettőt össze lehetne egyeztetni, ha a munkáltatók segítségére lennének ebben az anyáknak és az apáknak egyaránt. Rugalmasabb munkáltatói megoldásokra lenne szükség, de ez még nem igazán bevetett gyakorlat. Ez főleg a nőknek iszonyú stresszhelyzeteket okoz.
Ami nyilván a párkapcsolatokra is rányomja a bélyegét, hiszen egyre több a válás.
A hagyományos szerepek már nem mindig működőképesek, de hogy hogyan válhat mindez partnerséggé, egyenlő kapcsolattá, arról maguknak a házastársaknak kellene beszélgetniük. Ez sokszor nem sikerül, ami hozzájárul a válások magas számához.
A feministákkal kapcsolatosan az is mindenkiben fel szokott merülni, hogy túlnyomórészt csak a nők elleni erőszakkal foglalkoznak.
Igen, nekünk is van több olyan tagszervezetünk, a NaNE és a Patent Egyesület, akiknek ez a szakterületük. Ez egy nagyon fontos kérdés, amiben ráadásul nagyon nehezen haladunk előre, a gyakorlatban nem igazán javult a helyzet. A nők nagyon eszköztelenek ebben a szituációban. Sokszor maga a rendőr beszéli le a feljelentésről az áldozatot, hiszen úgysem tudja bizonyítani a történteket. Mert egy családon belüli erőszak esetében elég valószínűtlen, hogy valaki épp azzal lenne elfoglalva, hogy felvételt készítsen a bántalmazása közben. Ha pedig nem tudja bizonyítani az állítását, lehet, hogy azzal kell szembenéznie, hogy rágalmazás miatt épp ellene indul eljárás.
Akkor abból a sokat emlegetett mondásból, hogy amíg vér nem folyik, nem történik semmi, még mindig nem sikerült továbblépni?
Sajnos a meglévő jogszabályokat sem alkalmazzák kellő körültekintéssel, így egyebek mellett a távoltartás intézménye sem működik megfelelően. Előfordul, hogy a rendőr partnerbántalmazás miatt ideiglenes megelőző távoltartást rendel el az elkövető ellen 3 napra. Azonban a néhány hónapra is elrendelhető megelőző távoltartást a bíróságtól kell kérvényezni – ők viszont gyakran annak ellenére is elutasítják ezeket a kérelmeket, hogy maga az intézkedő rendőr is veszélyesnek értékeli a bántalmazott nő vagy gyereke helyzetét. Azt tapasztaljuk, hogy rendszerszintű problémák vannak ezen a területen, a bántalmazottakat többszöri segítségkérés ellenére sem mindig védik meg a hatóságok.
A családon belüli erőszak hatékonyabb megelőzése és kezelése viszont nélkülözhetetlen a két nem valódi egyenjogúságához, egyenlő emberi méltóságának elismeréséhez.
Ha érdekel titeket, mivel foglalkoznak még a feministák, akkor látogassatok el a Női érdek oldalra, vagy keressétek őket a Facebookon!