Egyéb kategória

A legjobb billentyűparancsok, amiket hétfőtől használni fogtok

Kívül-belül ismerjük a számítógépet, de azért akad még néhány dolog, amit tanulhatunk róla. Például a billentyűparancsokat, amiket használunk, de nem ismerünk belőlük túl sokat. Legalábbis idáig nem ismertük.
vous - 2015.10.05.
A legjobb billentyűparancsok, amiket hétfőtől használni fogtok

Ha csak a saját generációmra gondolok, akkor az első dolog, ami eszembe jut, hogy szinte laptoppal és okostelefonnal a kezünkben születtünk. Suliba jártunk, aztán ahogy hazaértünk, már ültünk is le a gép elé játszani vagy MSN-ezni, ami most már elég retrónak számít. A számítógépet jobban ismerjük, mint a tenyerünket, mindent tudunk róla. Ez leginkább a szüleinknek hasznos, mivel imádnak kérdésekkel bombázni minket, ha egyszer a gép elé ülnek. Ilyenkor általában megrökönyödve, óriási kérdőjelekkel a fejünk felett ülünk és azon csodálkozunk, hogy:

Anya, te ezt nem tudod?

Más generáció, más szokások. De vannak olyan dolgok, amikkel még mi sem vagyunk tisztában, mint például a billentyűparancsok. Annyi van és szinte a felét nem ismerjük. Hoztam is nektek egy párat belőlük!

Alt + Tab

Ugye, milyen idegesítő, amikor nyitva van kb. 80 ablak a gépeteken és kattintgatni kell közben? Ha ezt a billentyűparancsot használjátok, akkor ugrálhattok a megnyitott alkalmazások között. Nagyon menő!

Alt + Balra nyíl

Leginkább akkor hasznos, ha épp keresgélsz a Google-ban és vissza akarsz ugrani egy oldallal. De ha egy oldallal tovább szeretnétek menni, akkor nyomjátok meg az Alt-ot meg a jobbra nyilat. Jó, mi?

Ctrl + Z

Éppen életetek legjobb posztját írtátok meg, amivel minden ismerősötöknek megmondjátok a magatokét, de véletlenül kitörlitek. Jaj, mi lesz most? Nyomjátok meg a Ctrl-t meg a Z-t, és a műveletet visszavonjátok. Varázslat!

Forrás:
giphy.com

Ctrl + Tab

Sok ablakotok van megnyitva a böngészőben és nem nagyon szeretnétek a touchpadhez hozzáérni? Akkor ez a billentyűparancs a segítségetekre lehet, mivel mindig a következő lapra ugrik át, ha megnyomjátok.

Ctrl + F5

Utáljuk, ha nem tölt be az oldal, legszívesebben az ablakon dobnánk ki a laptopot, csak túl drága volt ahhoz. Ezzel a paranccsal frissíthetitek az oldalt és megspórolhattok magatoknak néhány idegsejtet.

Ctrl + Shift + T

Ha magamból indulok ki, akkor én folyton kapkodok böngészés közben. Kattintgatok, idegeskedek, ha nem tölt be az oldal és mindig azokat az oldalakat zárom be, amikre épp szükségem lenne. Szerencse, hogy van nekünk egy billentyűkombinációnk, aminek a segítségével visszahozhatjuk a legutóbb bezárt ablakokat a Chrome-ban. Zseniális!

Címkék: #technológia
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.