Nem vagyok egy koránkelő típus, szeretem, ha szuszmákolhatok kedvemre, de mikor éppen Erdélyben sátoroztam egy völgyben, eszem ágában sem volt délig aludni. A lélegzetem is elállt, mikor hajnal hatkor arra bújtam ki a sátorból, hogy rózsaszín ködfátylat szőtt valaki a hegyek köré és körém. A füvön és a leveleken pedig csillogott a harmat. Gyönyörű volt.

Nincs annál jobb, mikor úgy fekszetek a sátorban, hogy kilóg a fejetek, alattatok a matrac, és nézitek a szikrázó égboltot. De jó a pokrócba csavarodós, füvön, tábortűz mellett fekvős csillagles is. Kezdhetitek számolni a hullócsillagokat!

Mert nélkülözitek a fél fürdőszobát, nem aggódtok örökösen azon, hogy a szempillátok ki van-e spirálozva, mert átélitek a frissítő hidegzuhanyt. Zsíroskenyeret esztek hagymával, sóval, megebédeltek a patak mellett, nincs mosogatnivaló, és végre kiléptek kicsit a túl civilizált állampolgár szerepéből. Vademberesedtek, na. 

Korlátozódik a nethasználatotok, nem olvastok híreket, nem politizáltok, nem hívnak benneteket, azt se tudjátok, hol a telefonotok, ha mégis, csak a legfontosabb emberekkel beszéltek. Ugye, mennyivel nyugodtabb az élet?!

A kempingezés kihívás. Mert ha már kempingeztek, lemondtok a szervezettségről, bevállaltok egy hosszabb túrát, együtt éltek az ízeltlábúakkal, és csomó olyan félelmeteket győzitek le, amiről nem is gondoltátok volna, hogy képesek vagytok rá. Pedig de.