Azt még nem meséltem el, hogy ti (Jónők, nézők, olvasók) hogyan fogadtátok Poppyt. Egy szóval? Lelkesen.
Mert arról már írtam, hogyan találtam rá Poppyra, hogyan tartottam meg másodszorra is, és miként fogadta a munkatársaimat, azt viszont nem tudtuk, ti hogyan fogadjátok majd őt. A forgatások alkalmával, ha Poppy belesétált egy-egy jelenetbe, eleinte leálltunk és újravettük, mert úgy gondoltuk, az nem professzionális, hogy épp beszélek, ez a kis dilis meg közben a hátam mögött felugrik az asztalra, hogy ellopja a gombolyagot vagy megcsócsálja a virágot a díszletből. Aztán idővel rájöttünk, hogy pont az ilyen részeket szeretitek igazán. Az akkori vágónk (Erika, aki szintén nagy cicabolond) megajándékozott egy rövid kisfilmmel, amiben összerakta nekem Poppy legjobb, leghíresebb filmes jeleneteit. Nézzétek csak!
Minden számadat, minden elemzés azt mutatta ki, hogy azok a videóim, amelyekben feltűnt Poppy mérhetően nézettebbek, tehát egyértelművé vált: kedvelitek őt. Gondoltam, üsse kavics, csinálok neki egy Facebook-oldalt, amit (amíg nagykorú nem lesz, vagy meg nem tanul gépelni) én kezelek helyette. Jelenleg 5000 követője van a kisasszonynak, amit egy hatalmas, tonhalas vacsorával ünnepeltünk meg. Mert a hasát azt mindennél jobban szereti…
Biztosan sokan sóhajtotok fel gazdik, hogy ez nálatok is így van, de én eddig abban éltem, hogy anyuék Mimi cicája rendkívül rossz étvágyú. Már kezd javulni a helyzet, de kicsiként alig evett valamit, sosem ivott vizet, rettenetesen izgultunk érte. Minden földi jót beszereztünk neki, de csak a nyers csirkehusira kapott rá. Szóval nálam a ’macska=rossz étvágy’ érzés épült be. Nos, Poppy nem ilyen. Olyan, mint egy porszívó, ami elé kerül az volt, nincs.
Eleinte élveztem, hogy ilyen kis ügyes, és vizet is iszik! Micsoda boldogság! Most viszont, hogy nagyobb lett és csak úgy nyeli a tápot és a tasakos kis csemegéket, akaratlanul is kattog a számológép a fejemben.
Amikor ezt a cikket írom, csak órákra vagyok attól, hogy elinduljak Poppyval a Mesefaluba egy hétre nyaralni. Megegyeztünk, hogy kicsit most ő is besegít nekem az étkeztetésébe azzal, hogy úgy tesz, ahogy minden jóravaló macska: elmegy egerészni (hetek óta gyakorol a lézerpöttyel, hogy formába jöjjön).
Nem szeretném, ha elkényeztetett lenne, szóval a 'Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak' elvet követve, nagyon örülnék, ha vadászna kicsit, amíg falun vagyunk. Eddig még csak egyszer voltunk ott (leszámítva, amikor megmentettem, de arra nem igazán emlékszik szerintem, mert végig aludt abban a pár napban, olyan kimerült volt), tavasszal pár napot. Ki sem dugta az orrát a lakásból, pedig jó idő volt kint.
Végig az ablakban ült és kifelé nézegetett, de nem mert kimozdulni.
Egyszer kivittem ölben, letettem a fűbe és szó szerint sóbálvánnyá dermedt. Fű a tappancs alatt? Csicseregnek a madarak? Mi ez a sok illat? Mi az ott, egy ló? Eddig a nap fénypontja az volt számára itthon, ha berepült egy katica vagy valamilyen kis bogárka a lakásba, és tudott vadászni.
Akkor és ott, hirtelen minden érzékszervét elöntötték az ingerek, szinte sokkolta a sok információ, szóval gyorsan be is vittem a lakásba, ahol még percekig elkerekedett szemmel nézett rám.
Látszott rajta, hogy kimenne, hogy érdekli az, amit most mutattam neki, de nem volt bátorsága. Utolsó napra már kidugta a fejét és félig kimerészkedett az ajtó elé, de gyorsan vissza is fordult.
Innen indulunk most, kíváncsi vagyok, mi fog történni. Amikor ezt a naplóbejegyzést írom, péntek van, mikor megjelenik vasárnap lesz. Addigra már két napja lesz kint Poppy. Vagy bent. Akárhogy is, a Facebook-oldalán követhetitek az egyhetes nyaralás perceit. Poppy szemszögéből.
