Tom Hanks az a színész, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, tehetséges, okos, 30 éve szereti a feleségét és 4 gyermekét, nemeslelkű, vicces, szereti a rajongóit, és határozottan két lábbal a földön maradt annak ellenére, hogy ő a világon az egyik legjobban fizetett színész.
A színész kisunokája néhány hónappal ezelőtt született meg, és azóta nem sok részletet árultak el a legapróbb családtagról. Most viszont itt vannak róla az első fotók!
Úgy tűnik, Tom Hanks nemcsak Budapest legszebb tájait kedvelte meg, mialatt Magyarországon forgatott, hanem valami egészen más dolog is a szívéhez nőtt!
Már napok óta terjed egy kép az interneten és mindenki azt találgatja, melyik színész, Tom Hanks vagy Bill Murray szerepel a képen. Nos, itt az idő, hogy eldöntsétek ti is!
Csupán öt perc kellett ahhoz, hogy egy Airbus A320-as pilótája hőssé váljon – mindössze ennyi idő telt el a repülő hajtóműveinek leállása és a gép biztonságos landolása között. A Hudson folyón végrehajtott bravúros leszállásnak köszönhetően 155 ember menekült meg a tragédiától, Chesley Sullenberger pedig világszerte belopta magát az emberek szívébe. Életrajzából kiderül, hogy helytállásában nemcsak aviátori képességei, hanem életfilozófiája is fontos szerepet játszott.
Tom Hanks ma szomorú hírrel indította a napot: komoly veszteség érte a híres színészt.
Most, hogy Tom Hanks második körét futja Budapesten, a VOUS-lányokkal úgy gondoltuk, egy kicsit elszórakozunk, és nem azt mutatjuk be, hogy hol szelfizett eddig a sztár, hanem, hogy ő hol találkozhat a VOUS-lányokkal.