Kezdhetném ezt a cikket úgy, hogy világéletemben szerettem futni, kisiskolásként sorra nyertem a futóversenyeket, és a kedvenc órám a testnevelés volt, de nem lenne igaz. Ehelyett az a gyerek voltam, aki rendszerint felmentést kért, az évi egy kötelező Cooperen csalt és összeszorult gyomorral öltözött át minden egyes óra előtt. Most meg itt vagyok, és 25 éves fejjel úgy döntöttem, jövőre lefutom életem első félmaratonját. Hogy jó futó lettem-e? Nem. Hogy szeretem-e minden percét a futásnak? Nem. Hogy sikerülni fog-e a félmaraton? Most már tudom, hogy igen.