A Star is Born című filmben Lady Gaga végig smink nélkül látható. Ez is bizonyítja, hogy nem feltétlen a festék számít. Ez a hat sztár bátran posztol az instagramra smink nélküli képet, és így is gyönyörűek.
Az amerikai Glamour márciusi címlapján Alicia Keys tündököl – smink nélkül. Az énekesnő – aki tavaly májusban mondott nemet a rúzsra, a púderre és a többi dekorkozmetikumra – most, közel egy év távlatából a magazinban árulja el, mit tanult a szépségről és az önbizalomról az eltelt idő alatt. A self-love forradalomként emlegetett húzás viszont sántít. Utálni fogtok érte, de elmondom, szerintem hol.
Túlságosan féltek bevállalni az arcotokat smink nélkül a nyáron? Pedig az is a tiétek, minden szarkalábával és karikájával. Higgyétek el, jobb lesz nektek is, ha hagyjátok a bőrötöket nyáron pihenni, és nem kentek rá semmiféle sminkes kencét.