Amikor a '40-es, '50-es évekre gondoltok, akkor mi jut az eszetekbe? Mi hiányzik nektek abból az időből, mikor még az illemnek nagy jelentősége volt? Tény, vannak olyan szokások, amik napjainkra teljesen eltűntek, pedig nagyon örülnénk, ha még velünk lennének.

Éhesek vagytok, már gondolatban végigettetek egy étlapot, de még mindig bent sül a hús. Kell neki még két perc, a szemetek már jojózik, és úgy érzitek, valaki szórakozik veletek, megállt az idő, ha ugyan nem indult el visszafelé. Ismerős? A pillanatban ragadtatok.

Ha nem mondtam volna azt, hogy gyűlöllek. Ha nem vonzott volna úgy az a tiltott gyümölcs. Ha mégis megpróbáltam volna az orvosit. Ha másképp döntöttem volna. Ha tudtam volna, mi lesz utána. Belegondoltatok már, hogy milyen lenne, ha a mostani énetek találkozna az öt évvel ezelőtti önmagatokkal? Mit mondanátok neki? Mondanátok egyáltalán valamit?

Tinédzserkorban még elfogadható, ha a suli folyosóján beszóltok az exeteknek, és szidjátok fűnek-fának, hiszen ez is a felnőtté válás folyamatához tartozik, ekkor próbáljátok megtanulni, hogyan is kell túllenni egy kapcsolaton. De egy bizonyos kor felett már kifejezetten csúnya és értelmetlen dolog a volt szerelmeteket ócsárolni, becsmérelni, minősíteni.