A filmes és irodalomtörténet tele van egészségtelenebbnél egészségtelenebb szerelmi kapcsolatokkal – és itt most nem csak azokról beszélünk, amelyek egyértelműen károsak (helló, Rómeó és Júlia!), hanem azokról, akikről úgy gondoljuk, hogy a kapcsolatuk #relationshipgoals. Milliónyi olyan tévképzetünk van a szerelemről, amit éppen ideje elfelejtenünk, mint például az, hogy a szerelem mindent legyőz, vagy az, hogy ha összeillünk, akkor könnyen fog menni minden.
A szerelemnek a felhőtlen boldogságról kellene szólnia, ám gyakran előfordul, hogy nem megy minden olyan simán, mint a mesékben. Hogy a habos rózsaszín vattacukor-boldogság alatt bizony komoly problémák vannak. És ha nem tesztek ellene, nem csak a kapcsolatot, titeket is tönkretesz.
Vendégszerzőnk, pár héttel ezelőtti cikkében osztotta meg velünk párkapcsolati veszteségét. Most folyatódik a történet, amely ott ért véget, hogy szerzőnk szerelme megbocsátására vár….. Talán sokan magatokra ismertek.
A Trónok harca című sorozatot több millióan követik világszerte – pedig a felbukkanó témákat gyakran nem egyszerű megemészteni. A hatalmas csaták, sárkányok és egymással viaskodó családtagok – és természetesen a mindent átszövő, brutális erőszak. A legtöbb közelmúltbéli epizódban ezeknek a dolgoknak a legfőbb elszenvedői a nők voltak. Ez pedig még akkor is érdemel egy kis figyelmet, ha csupán fikcióról van szó.
Senki nem lép önszántából mérgező párkapcsolatba, de sajnos előfordulhat, hogy óvatlanul is egy ilyenbe kerültök, csak nem veszitek észre. Érdemes figyelni a jellemzőket, mert ha időben észreveszitek, hogy mérgező kapcsolatban vagytok, könnyebben kilépthettek belőle. Ebben az esetben is igaz a mondás: minél előbb, annál jobb. Íme 5 figyelmeztető jel, hogy egy mérgező párkapcsolatban vagytok, amiből valószínűleg jobb lenne kilépni.
Éreztétek már úgy, hogy szerettek valakit, nem tudtok elszakadni tőle, de hosszú távon már nem tudtok tervezni vele különböző okok miatt? Néha úgy érzitek, nem is nagy a baj, megmenthetitek ezt a kapcsolatot. Majd néhány nappal később újra jön a felismerés: ez így nem mehet tovább. Erről szól ez az #egyperces.
Külső szemlélőként könnyű párkapcsolati tanácsokat osztogatni, de annak, aki éppen megéli a nehéz helyzetet, annak közel sem ilyen egyszerű. Sokunknak van egy olyan ember az életében, akiről tudja, hogy el kell felejtenie, de ő időről időre felbukkan, mindig pont a legrosszabbkor. Erről szól ez az #egyperces.