„Beláttam, hogy a hivatás iránti szenvedély nélkülözhetetlen” – interjú Kováts Verával
Egy tehetségkutatóban ismerte meg az egész ország. Az akkor még csak 16 éves lány szólókarrierbe kezdett, mellette óvodapedagógusnak tanult, majd később saját akusztikus zenekart alapított. Játszott többek között a Thália Színházban és a Pappa Pia című romantikus musicalben, és immár színiakadémián tanul. 2018 márciusától pedig a Holnap tali! stábjával forgat. Míra karakterét formája majd meg a sorozat most induló 5. évadától. Kováts Verával beszélgettünk a sorozatról, sikerről és arról, hogyan lett óvodapedagógusból színésznő.