A királyi család közzé tette idei karácsonyi képeslapjait, mely a családtagokat ábrázolja. Azonban ne várjunk se karácsonyfát, se hóembert.
Ha szeretnétek valami egyedi és kedves meglepetéssel felköszönteni anyukátokat ezen a jeles napon, mutatunk egy ötletet, aminek amellett, hogy ő nagyon fog örülni, ti is nagyon jól szórakozhattok majd, miközben elkészítitek. Ehhez mindössze annyit kell tennetek, hogy letöltitek a – relaxálós – felnőttszínezőink valamelyikét, majd kedvetek szerint kipingálhatjátok ceruzával, filccel vagy akár vízfestékkel, temperával.
Jobb később, mint soha – tartja a mondás, és ez talán még sosem volt ennyire igaz. Legalábbis valószínűleg ezt gondolta az a srác, aki egyik reggel benézett a postaládájába, és egy olyan levélre bukkant, amit még 1966-ban adtak fel. Szerencsére szimpla vállvonás helyett segítséget kért, ez pedig két régi barát egymásra találásához vezetett!
Mikor Joan és Ed Quirk nemrég megnézte a postaládáját, teljesen meg voltak döbbenve, hogy miféle nosztalgiaút vár rájuk, méghozzá egy képeslap formájában, amit 53 éves késéssel kézbesítettek.
Még tinédzser voltam, mikor nyáron egy újdonsült ismerősöm mellett ültem a tóparton. Hajnalodott, az ég alja vöröslött, és már nagyon vágytam az ágyamba. Álmos voltam. A frissen megismert lány azonban még józanodott, és kibuktak belőle a legféltettebb titkai.