És most nem a kalapról van szó, hanem a sminkjéről. Ahogyan az öltözködésben, úgy a sminkelés esetében is fontos betartania a protokoll előírásait, így például nem viselhet piros rúzst és a körmei színe is természetesek. Ha elég szemfülesek vagytok, nektek is feltűnhetett, hogy mi az, ami főként jellemzi a sminkjét, amiben egy kicsit merészebb.
A hercegné ma visszatért kötelezettségeihez, melyekről azt is mondhatnánk, hogy egészen kellemesek. Katalin ma iskolát látogatott a londoni Paddingtonban, ahol játszott és kertészkedett a gyerekekkel.
Kimondhatjuk, hogy Kamilla a királyi család egyik legnépszerűtlenebb tagja, a legújabb hírek után pedig szinte biztos, hogy ezen a pozíción nem sokat fog tudni változtatni. Mint kiderült, egyáltalán nem szívlelte Katatin hercegnét.
Nagy feltűnést keltett a két hercegné, amikor együtt megjelentek a jelenleg is tartó sporteseményen. Katalin és Meghan hercegné tökéletes összhangban, mint két barátnő mosolyogtak és foglalták el a helyüket a páholyban. Érdemes néhány pillantást vetni a tökéletes megjelenésükre: így tündökölt Katalin és Meghan hercegné Wimbledonban. Galéria!
Tegnapelőtt volt a kis Lajos herceg keresztelője, ahol együtt volt az egész királyi család. A gyerekek ismét tündériek voltak, ezért hoztunk nektek egy válogatást az eddigi legcukibb pillanataikból György herceg születésétől egészen mostanáig.
Ti mindent tudtok Katalin hercegnéről? Teszteljétek!
Katalin hercegné állandó téma egy női szerkesztőség életében – ezalól mi sem képezünk kivételt. Előszeretettel figyeljük, mikor mit visel, milyen hajat vágat, hogyan viseli a terhességet, mennyit fogyott vagy épp hízott. Nem volt kérdés, hogy Cambridge hercegnéjének 36. születésnapjára előállunk valamivel, mondjuk egy teszttel. Ezúttal rajtatok a sor, csekkoljátok, ti mennyit tudtok az angolok kedvencéről!
Mivel mindig tökéletesen kell kinézniük és viselkedniük, ráadásul egy igazi palotában laknak, néha elfelejtjük, hogy a királyi család tagjai is éppolyan hétköznapi emberek, mint bárki más. Katalin hercegné most bebizonyította, hogy Vilmossal ők is olyanok, mint a többi házaspár, és van, hogy viccesen beszólnak egymásnak.
Katalin hercegnét imádja a média. Gyakorlatilag mindenhova követik, minden lépését figyelik. Azonban van néhány meglepő tény, amit még a legnagyobb fanok sem tudtak a hercegnéről – eddig.