Ahogy idősödünk, úgy korosodnak körülöttünk rokonaink is: nagyszülők, szülők, nagybácsik, nagynénik. Így sajnos ha bármi történik velük, az életük folyamán felhalmozott/gyűjtögetett személyes tárgyaik – vagyis az örökségünk – előbb-utóbb hozzánk kerülnek. De az is lehet, hogy még azelőtt, hogy bármilyen családi tragédia történne, hiszen ahogy öregszik az ember, úgy mond le egyre több holmiról a fiatalabb generáció javára. Tudjuk, ez nem egy vidám téma, mindenesetre szeretnénk most nektek segíteni azzal, hogy leírjuk, mit tehettek az örökségetekkel: ha szeretnétek, visszautasíthatjátok-e, ha pedig nem mondtok le róla, mit tehetek azzal a rengeteg holmival, ami ilyenkor hozzátok vándorol.

A legtöbb költő, író motivációja az, hogy valami maradandót alkosson, és halála után is tovább élhessen a műveiben. Kijelenthetjük, hogy Shakespeare-nek ez sikerült. Az író 452 évvel ezelőtt ezen a napon született, és sikere töretlen, műveit a mai napig olvassák, nevét mindenki ismeri, és időtálló üzenetei miatt minden korban hiteles.

Emlékszem, amikor nagymamámtól megörököltem egy régi sajtreszelőt, de nem tudtam vele mit kezdeni, mert már volt sajátom. A szívem mélyén éreztem, meg akarom tartani, ki akarom tenni valahova, és büszke akarok lenni, hogy ez bizony az én imádott nagyimtól van. S milyen jól is tettem, hogy nem váltam meg tőle! Amellett, hogy a szívemnek kedves, még szuperhasznossá is tudom tenni, ha akarom.