10 év házasság után hagyott el a férjem. Elment és magával vitt mindent, amiben addig hittem. A közös álmainkat, a gyerek utáni sóvárgásunkat, a morzsák lecsókolását a szám széléről, az ágyban elnyalt jégkrémek emlékét és foltjait.
Ez egy forró nap
Még a foga is vacogott a hidegben, de nem adta fel. Behúzódott a buszmegálló fedele alá, bár oda is bevert a hideg eső, de legalább a szél nem tépte annyira.
Az, hogy ki hányszor él meg csalódásokat az életben, függ attól, hogy milyen személyiségjegyekkel rendelkezünk, annak pedig szoros köze van csillagjegyünkhöz.
Vannak nagy csalódások az életben, és vannak még nagyobbak: ezek listája jön most! Nyugodtan egészítsétek ki, várjuk kommentben az ötleteket.
A csalódások elkerülhetetlenek, de tanulhattok belőlük
„Világéletemben naiv és túlságosan jóindulatú ember voltam. Mindenkivel ismerkedtem, mindenkinek elhittem, amit mondott, mivel minden emberről a legjobbat feltételeztem. Rengeteg barátom volt, és sok rövid kapcsolatom. Aztán egy idő után elkezdett valami megváltozni” – kezdi történetét Orsolya, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Licz Orsolya cikkét olvashatjátok.
Lefogadom, hogy nektek is van olyan ismerősötök, aki egyáltalán nem volt boldog a párjával, és sokszor hangoztatta is, hogy szakítani kéne. De aztán valahogy mégsem teszi meg ezt a lépést, csak sodródik az árral, az elkerülhetetlen felé. De miért? Miért olyan nehéz kimondani, hogy vége? Néhányan elmesélték a Whisper appon, miért nem teszik meg az utolsó lépést.
Ha csak egyetlen helyre juthatnék el a világon, ez legyen az! VAGY MÉGSE?!
Léteznek a világon gyönyörű helyek. És léteznek olyan helyek is, amelyeket a megfelelő nézőpontból fényképezve, egy kis (?) utómunkával egyenesen káprázatossá lehet varázsolni. A fotók aztán régebben plakátokra, katalógusokba, magazinokba, tankönyvekbe kerültek, a Windows-háttérképünkké váltak, ma pedig a bloggerek, Insta-celebek állandó hátterei. Nem csoda, ha azt érezzük, egyszer az életben el KELL jutnunk oda. A végeredmény: brutális csalódás.
A legnagyobb hazugság a világon szerintem az, amikor bementek a boltba, vesztek valami nagyon finomat, amiről úgy érzitek, hogy pont olyan lesz, mint amilyennek elképzelitek, de nem. Illetve de, olyan, csupán csak egy harapás erejéig. Igen, azokról a kajákról beszélek, amelyekben a legfinomabb rész az egész alig fikarcnyi része.