A meztelen ruha nem új dolog. Cannes-ban magamutogatni sem az. Ha azt gondoltátok 2018-ban ez már senkit nem érdekel, akkor nagyon tévedtek. A sztárok továbbra is rajonganak a minél több bőrfelületet megmutató ruhadarabokért, az olyan, mintha ruhákért. A legkihívóbb darabokat gyűjtöttük össze a cannes-i filmfesztivál első néhány napjáról.
Mindenkinek megvan a maga szenvedélye. Én például szenvedélyesen imádom a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegét. Szeretem, hogy nemcsak amerikai színésznők vannak jelen, hanem sok-sok európai művész, színész, színésznő, akik kifejezetten pazar ruhákban vonulnak fel. Cannes divatforradalmi szerepe is jelentős, botrányos megjelenések váltak trenddé az elmúlt évtizedekben a bikinitől kezdve a fonott kosáron át a könnyedén libbenő szoknyákig.
Szilágyi Zsófia első játékfilmje meghívást kapott a 71. cannes-i filmfesztiválra. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást – jelentették be hétfőn a szervezők Párizsban.
Hiába már lassan egy hete véget ért a 70. cannes-i filmfesztivál, kifogyhatatlan a téma. Most az jön, amiről eddig még nem esett szó: cannes-i divatstatisztika.
Véget ért a 70. Cannes-i Filmfesztivál, és ha már a 10 legjobb ruhát megmutattuk nektek, a legrosszabbak sem maradhatnak el. Nem mindenki stylistja volt jó passzban.
Nem csak a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén, és nem csak gigasztárok viseltek gyönyörű ruhákat a fesztivál majdnem két hete alatt. Cannes-ban ilyenkor számtalan kísérőrendezvényen mutathatják meg magukat a meghívottak. A fesztivál zárónapján összegyűjtöttem nektek a – szerintem – legkülönlegesebb ruhákat.
Palvin Barbi cannes-i belépője nem sikerült zökkenőmentesre, szó szerint nem volt az. Ellenben lenyűgözően festett – mint mindig!
Megérkeztek a magyar lányok Cannes-ba, ámulhat mindenki! Ámult is, ugyanis Palvin Barbara, Vajna Timi és Axente Vanessa is beragyogta Cannes-t!