Ugye milyen jó érzés a friss, tiszta, illatos ágyneműbe burkolózni egy hosszú, fárasztó nap végén? Arra azonban figyeljetek, hogy hetente, de maximum kéthetente mossátok ki az ágyneműiteket. Persze az sem mindegy, mit, hogyan mostok. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, amiket a legtöbben elkövettek.
Semmi sem jobb érzés annál, mint egy fárasztó nap után befeküdni a frissen bevetett ágyatokba. Ám sokaknak ez nagy kihívás, ugyanis felhúzni az ágyneműhuzatot elég macerás folyamat. Most azonban mutatunk pár tippet, amik megkönnyítik azt!
Ahány ház, annyi szokás. Az egészségetek érdekében azonban ragaszkodnotok kell néhány általános szabályhoz a lakásotokban. Többek között az is ide tartozik, hogy milyen gyakran cserélitek le a lepedőtöket.
Tudtátok, hogy életünk egyharmadát alvással töltjük? És azt, hogy minden második ember alvászavarral küzd? Mindkettőből következik tehát, hogy ahhoz, hogy jól aludjunk, a lehető leghatékonyabban ki kell zárnunk minden zavaró körülményt a hálószobánkból – mint például a kényelmetlen matracokat, párnákat, de még azokat az ágyneműhuzatokat is, amelyek nem biztosítják számunkra a megfelelő komfortérzetet.