Kétségkívül az eddigi legnagyobb esemény a milánói divathéten a Versace bemutató volt. Sztármodellek vonultak a kifutón, majd a bemutató végén Donatella Versace a '90-es évek legendás szupermodelljeivel kézen fogva kápráztatta el a nagyérdeműt.
Most a ’90-es évek ikonikus filmjeire kérdezünk rá: felismeritek őket egyetlen képkocka alapján?
Bár a kilencvenes éveket leginkább a fülbemászó popslágerek, a képtelen frizurák és a még képtelenebb ruhadarabok kapcsán szoktuk emlegetni, azért a filmes termése mellett sem mehetünk el szó nélkül. Mivel imádjátok a teszteket, ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hány kilencvenes évekbeli filmet ismertek fel egyetlen képkocka alapján.
Annyit írtunk már nektek a '90-es évekről, hogy kicsit úgy érezzük, a múltban élünk. Ami ez esetben nem baj, mert nagyon jólesett listázni a kor legmenőbb kiegészítőit. Imádtuk mindet!
Elkapott a nosztalgia, valamelyik nap ugyanis azt álmodtam, hogy gombfocizok. Gyerekkoromban tényleg sokat játszottam a gombfocival, imádtam a fénylő, domború gombokat, amit használtunk hozzá. Fogalmam sem volt a szabályokról, de annyira jó volt pöckölni őket, körömfájásig!
A '90-es évek a VHS kazetták aranykora volt. Mára azonban sajnos ezek a kazik a padláson vagy a pincében porosodnak, immár a DVD-kel együtt. Eljön majd az idő, amikor a DVD lesz a kor VHS-e, de mi az a generáció vagyunk, akikben a videokazetták idézik fel a gyerekkort. Azt, amikor a legmenőbb meséket néztük kazettáról. Ezeket!
Szerintem a régi reklámok sokkal jobbak voltak. Vagy lehet, hogy csak most tűnnek viccesebbnek? Nem tudom, de emlékszem, gyerekkoromban még voltak olyan reklámok, amikért tudtam rajongani, mert ötletesek voltak, viccesek.
Hamarosan beköszönt a szandálos idő, ami azt jelenti, hogy ideje eldönteni, milyen darabokat szerezzünk be idén. A következő flatformszandált vagy nagyon fogjátok szeretni, vagy végérvényesen megutáljátok. A '90-es évekből érkezik egy ikonikus darab!
Kapaszkodjatok! Van egy egészen rossz hírük: ha a '90-es években születtetek, nem vagytok már annyira fiatalok, mint amennyire annak gondoljátok magatokat!