Vannak olyan életbölcsességek, amiket már nagymamáinktól is hallottunk, és vannak jó tanácsok, amiket úton-útfélen hangoztatnak a szakemberek. Persze ifjonc, kócos leányfejünkkel úgy gondoltuk, ez mind elavult butaság, csak járjon a szája az öregeknek, és rohantunk bele az életbe lelkesen, vakmerően.
Gondoltátok volna, hogy Adele és Rihanna egyidősek? Pedig bizony, mindketten idén töltötték be a 3x-et. Mutatunk 6 sztárt, akik szintén 2018-ban ünnepelték 30. születésnapjukat.
A harmincadik születésnap sokak életében fordulópontot jelent: bár a változás nem egyik napról a másikra történik, általában ekkorra nő be az ember feje lágya. A változás sok területen tetten érhető – köztük a pénzügyek terén is. Egy harmincas éveiben járó ember már máshogy gondolkodik a pénzről, mint ahogy azt a húszas évei alatt tette – legalábbis az alábbi pár dologban mindenképp.
A 30. születésnap óriási mérföldkő az életünkben, mégis, a legtöbben ilyenkor elkeserednek a sok-sok gyertya láttán. Pedig valójában a harmadik X nem is olyan borzalmas; sőt, az alábbi dolgok miatt még jobb is lesz, mint a 20-as éveitek!
Egy hónap múlva 29 éves leszek – azaz egy hónap múlva mindenki folyamatosan emlékeztetni fog rá, hogy hamarosan bekopogtat nálam a 30. Haha. Bárcsak így lenne – valójában már most mindenki ezzel üldöz és terrorizál, pedig semmi ijesztő nincs ebben a számban. Sőt, szerintem sokkal szabadabb, izgalmasabb és okosabb az ember ennyi idős korára, de azért vannak dolgok, amiket mindenkinek tudatosítania kell magában.
A 30 az új 20 – mondják, és mi, huszonévesek nyugodt szívvel hátra is dőlünk. Minden kitolódott: később házasodunk, később vállalunk gyereket, és jóval később indítjuk el a saját, önálló életünket, mint a korábbi generációk. Időnk, mint a tenger – gondolhatnánk, de Meg Jay klinikai pszichológus óva int minket: tévedünk!
Sokan úgy gondolják, hogy a 20-as éveik a legjobb éveik az életüknek. Ez persze csak felfogás kérdése, viszont a „nagyok” mást állítanak. Egyre többen vallják, a 30-as éveikhez semmi sem volt hasonlítható. Ha ez tényleg így van, az több dolgot is jelent.