Egyéb kategória

A folyton együtt alvó cicatesók kiakasztják a cukiságmérőt

Biztosan ti is láttatok már olyan kiscicákat, akik nagyon szeretik a gazdijukat, de egymást még jobban. Most két olyan macskát hoztunk nektek, akik elválaszthatatlanok. Olvadozásra felkészülni!

vous - 2016.08.14.
A folyton együtt alvó cicatesók kiakasztják a cukiságmérőt

Renley és Lili, a két cica elválaszthatatlanok, és mindent együtt csinálnak. Persze a legérdekesebb nem ez, hanem hogy gazdijuk meg is örökíti a cuki, testvéri pillanataikat. 

A gazdi, Sonja nyolc hónapos korukban fogadta örökbe a kis szőrmókokat, akik nemrég ünnepelték egyéves szülinapjukat. Elmondhatjuk róluk, hogy az egy év során igazán összeszoktak, és egyértelműen jól érzik magukat otthonukban. Gazdijuk már egy Instagram-fiókot is nyitott nekik, ide poszoltja az imádni való képeket pihe-puha szőrös kedvenceiről, akik már több mint 1400 követővel büszkélkedhetnek.

Objektum doboz

Objektum doboz

Kicsi korukban volt egy kiságyuk, amiben együtt aludtak, ezen a szokásukon a mai napig nem változtattak, annak ellenére, hogy már kicsit szűkösebb a hely.

Objektum doboz

Objektum doboz

Sonja elmondása és fotói tanúsága szerint is kiscicái egymás társaságában pihennek, de mindig egy furcsa és különleges pozícióban, mint például jin & jang pozitúrában.

Objektum doboz

Objektum doboz

A VOUS-lányok teljesen elolvadtak Renley és Lili fotóitól!

Szerintetek is imádni valóak?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.