Idén nyáron egészen szürreális dolog vette kezdetét Amerikában: mintha valósággá válna egy bohócfóbiás legvadabb rémálma, ijesztő bohócok bukkantak fel a legváratlanabb helyeken és kezdték el terrorizálni az embereket. Ami eleinte sokak számára viccesnek tűnt, az egy idő után kezdett elharapódzni... Bohócterror-korrepetáló szakkörünk következik azoknak, akik lemaradtak volna a jelenség legfontosabb mozzanatairól.
A nulladik számú páciens
Az egész dolog augusztus közepén kezdődött a Dél-Karolinában található Greenville városában, ahol egy kisfiú azt állította: az iskolából hazafelé tartva egy bohóc szólította meg és próbálta magával csábítani az erdőbe. A fiú édesanyja azonnal bejelentést tett a rendőrségen, ahová aztán egyre több greenville-i lakos telefonált hasonlók miatt…
A hír hamar szárnyra kapott, hiszen rejtélyes és misztikus volt: mintha a legvadabb fantáziáink keltek volna életre. Persze sokan csak a fejüket ingatták és azonnal kijelentették: pár helyi jelmezes idióta szórakozik.
Az idő előrehaladtával viszont egyre több államban ütötte fel a fejét a terror:
Az első felvételek
Nem telt el sok idő, és a bohócterror egész Amerikára kiterjedt. A dolog pikantériáját pedig csak fokozta, amikor megjelentek a neten az attrocitásokat dokumentáló első felvételek.
Egy férfi a barátaival tartott hazafelé, amikor az autóban ülve ezt látták:
Két fiatal a reggeli futás közben botlott bele egy jelmezesbe:
Egy nő a lánya hátsó kertjében fotózta le az ott ólálkodó álarcost:
A bohócterror tehát városi legendából hivatalosan is valós jelenséggé vált. A hírek persze nemcsak azok fantáziáját indították be, akik rettegnek a bohócoktól – hanem azokét is, akik mások félelmén akartak élvezkedni.
Tömegpszichózis
A valódi veszélyt azonban nem is az állítólagos „gyilkos bohócok” jelentették – hanem az azzal párhuzamosan fokozódó pánik és indulatok. Egyre többen gondolták úgy, hogy megtréfálják a járókelőket egy kis ijesztgetéssel (így ősszel Amerikán kívül már Angliában is felütötte a fejét a jelmezes terror), és egyre több járókelő adott hangot annak, hogy a jövőben nem kíván asszisztálni ehhez az egészhez.
Egy nő például a Facebookon tette közzé, hogy fegyvert hord magánál, és ha még egyszer a közelébe merészkedik egy bohóc, le fogja lőni önvédelemből. Ahogy írta:
„(…) Fegyverem van, és a jövőben fenyegetésnek veszem, ha megközelíted a kocsimat vagy engem. Tisztában vagyok a jogaimmal, és bár MINDIG szem előtt fogom tartani a törvényt, nem áll szándékomban ilyen játékokat játszani… További jó szórakozást kívánok – és ezt nyugodtan vegyétek figyelmeztetésnek!”
Egy másik alkalommal pedig már tettlegességig fajult a dolog: baseballütővel vertek agyon egy úton felbukkanó bohócot.
Bár a megtorló felvételekből kevesebb terjeng a neten, ki tudja, hány bohóc esett végül a saját tréfája áldozatául…
A bohócterror legveszélyesebb tényezője ugyanis a tömegpszichózis volt: ami az álarcot húzó emberek szemében viccesnek tűnhetett, az a terrorizált tömegekben egyre nagyobb félelmet és indulatokat váltott ki.
A bohócfóbia rengeteg ember számára komoly probléma – de miért félünk tőlük?
Nagy, piros orr, fehérre festett arc fülig érő vigyorral, túlméretezett, tarka ruhák – nagyjából ezek jellemzik a bohócokat. Nem valami félelmetes, mégis sok emberre a frászt hozzák, többek között rám is. A bohócfóbia – bármilyen nevetségesnek is hangzik – sok embert érint.
Korábbi cikkünk itt folytatódik.
A dartmouthi rendőrség megelőzve az esetleges tettlegességet, zéró toleranciát hirdetett: bejelentették, hogy a bohócjelmez viselése kis időre tiltott dolognak számít – aki mégis ilyenben sétálgatna az utcán, az számoljon a dolog jogi következményeivel.
A kriminológusok és a pszichológusok egybehangzóan állították a jelenség kapcsán: a bohócok valóban félelmetesen hatnak sokakra, mivel az arcra festett, eltúlzott érzelmek már önmagában is fenyegetőek – ráadásul az arcfestés vagy a maszk miatt az ember nem tudhatja, kivel áll szemben, így önkéntelenül megszólal a fejében a vészjelző.
Az első letartóztatások
A valódi megálljt természetesen az első letartóztatások parancsolták: amikor bilincsbe verték az első riogatókat, hirtelen felszívódtak az utcákról, a kertekből, az erdők széléről a terrorbohócok. Meglepő vagy sem, az is kiderült, hogy a jelmezeket egyszeri egyetemisták, sőt, kiskorúak öltötték magukra, mert viccesnek találták a helyzetet. Bár az egy más kérdés, hogy hol a vicc határa, az viszont egyértelmű, hogy mások halálra rémítése (főleg, ha az tömegesen történik) nem nevezhető puszta csínytevésnek.
Az ügyben később Stephen King is állást foglalt, hiszen a bohócoktól való félelem többek közt neki, pontosabban az Az című könyvének és az abból készült filmnek köszönhető.
A Pennywise nevű horrobohóc szülőatyja azt írta a Twitteren:
„Hé, srácok, elég legyen már a bohóchisztériából! A legtöbb bohóc jószándékú, felvidítják a gyerekeket, és megnevettetik az embereket.”
Ha nevetni nem is mindannyian tudunk rajtuk, egy biztos: alapjáraton ezek a cirkuszi szökevények nem kergetik hazáig az embert a buszmegállóból, és nem próbálják magukkal csábítani az erdőbe. Próbáljon meg mindenki megnyugodni.
