Ti gondolnátok, hogy vannak színészek, akik kifejezetten kérik, hogy öljék meg a megformált karakterüket még idő előtt? Pláne úgy, hogy nem ismeretlen, 0 költségvetésű alkotásokról van szó, hanem olyan filmekről vagy sorozatokról, melyeket világszerte ismernek. Mégis akkor mi motiválja ezeket az embereket a felmondásra? Mindjárt kiderül.

A Grace klinika – Dr. George O'Malley
Annak ellenére, hogy dr. George O'Malley a rajongók egyik kedvence volt, a színész T. R. Knight, valamint a producernő, Shonda Rhimes között a munka az évek előrehaladtával egyre nehezebben ment. George karaktere már nem szerepelt olyan gyakran, mint az elején, kevés történésben vett részt, így Knight arra a döntésre jutott, hogy kiíratja magát A Grace klinikából.
South Park – Séf bácsi
Séf bácsi, azaz Jerome McElroy a South Park című amerikai animációs sorozat iskolai szakácsa és egyben nagylelkű segítője. A főszereplők (Stan, Cartmen, Kyle, Kenny) ugyanis sokszor hozzá fordultak, ha tanácsra volt szükségük. Karaktere a tizedik évad legelső részéig húzta, akkor az őt, vagyis a hangját kölcsönző Isaac Hayes bejelentette, hogy befejezi a munkáját, mert az egyik rész megsértette a vallási nézeteit.
A csillagok háborúja – Han Solo
Amikor még csak triológiának szánták a Star Warst, A Jedi visszatér végénél arra kérte Harrison Ford George Lucast, hogy haljon meg a karaktere, Han Solo. Azonban a rendező nem engedett Harrison kérésének, komoly szándékai voltak a szereplőjével. Végül, harminc évvel később mégis eljött a vég Csubakka társának, hisz saját fia, Kylo Ren megöli.
Trónok harca – Sansa Stark
Sophie Turnernek annyi kérése van a karakterével, Sansa Starkkal kapcsolatban, hogy lehetőleg még a sorozat vége előtt öljék meg a készítők. Hogy miért? Mert azt szeretné, ha Sansa halála egy emlékezetes és megdöbbentő pillanat lenne, és nem merülne csak úgy feledésbe.
Doktor House – Dr. Lawrence Kutner
Dr. Lawrence Kutner House második csapatának a tagja, nagyon lelkes, és még a „piszkos” ügyekben is segít a felettesének. A nézők körében közkedvelt volt, így nem meglepő, hogy sokkolt mindenkit, amikor az ötödik évadban öngyilkosságot követett el. Minderre azért volt szükség, mert a megformálója, Kal Penn egy időre pályát módosított, a Fehér Ház szolgálatába állt.