Azt mondják, amíg szükségünk van a másik tanítására, addig marad az életünkben. Sőt, minden találkozás éppen azért jön létre – azért toppannak be „ismeretlenek” az életünkbe, mert valamit meg kell tanulnunk tőlük, vagy éppen általunk fejlődnek.
Lehet csupán véletlen is, ez a gondolkodási irány is éppoly jogos, mint a másik, de azért nem nehéz azonosulni azzal az iránnyal sem, hogy nincsenek véletlen találkozások. Minden egyes emberi kapcsolat azért jöhet létre, mert arra a kapcsolatra oda-vissza szükség van.
Ha így, ebből az irányból vizsgáljuk a saját életünket, találkozásainkat, kötődéseinket, akkor könnyebb szembenézni árulással, veszteségekkel is. Ahogy nem esünk kétségbe akkor sem, ha mégse borult virágba egy óriási szerelemnek indult kapcsolódás, vagy meg tudjuk magyarázni magunknak azt is, miért „utált” valamelyik tanár minket, miért nem találunk hangot a főnökkel, de még az is értelmet nyerhet, ha valaki durván nekünk rohan az utcán. Látszólag cél nélkül. Persze céllal.
Ha másért nem, akkor azért, hogy végre megtanuljuk kezelni a dühünket, vagy pozitív irányba fordítani a pusztítás iránti vágyunkat.
Értelmet nyerhet, ha mindig ugyanabba a koldusba botlunk a városban, pedig más és más útvonalon haladunk. Valamit mutatni akar nekünk, valami olyat, amit nem láthat a szem, nem érez az orr, ami nem jut át a fülön sem, mégis célba ér és tanít. Az is értelmet nyerhet, ha hirtelen ötlettől vezérelve messzire utazunk, és attól majd megszakad a testvérünk szíve, aki (látszólag) még nincs erre az eltávolodásra felkészülve.
De épp ez a tanítás segít majd neki elviselni a párja eltávolodását. Azt a tapasztalást például, hogy valaki, akit nagyon szeret, aki hozzá tartozik, váratlanul szakít vele. Mert addigra éppen megtanult egy leckét, fel tudta vértezni magát a teljes kétségbeesés ellen. Fejlődött, erősödött, miközben mi a bűntudattal kapcsolatos tanításon rágtuk át magunkat. A közeli rokonságba született emberek, mint például a szülő-gyerek vagy testvéri viszony feltételezhetően valami erős karmikus kapcsolódásra is utal. Hiszen ott éveken keresztül, bonyolult „program” alapján, oda-vissza zajlik egymás fejlesztése.
Azokban a kapcsolódásokban valószínűleg vagy valami nagy karmikus teher lapul, amit végre le kellene tenni, vagy meg kell oldani, vagy egyszerűen jutalom a közös idősíkon való közeli létezés. A végső, harmonikus simogatások történnek meg, és azért olyan nagy a boldogság abban a közös életben, rokoni kapcsolódásban.
Olvassátok tovább a cikket a Ridikül oldalán!
Spirituális útkeresés segítség nélkül – Ezernyi szörny bújt ki a szekrényemből
Ki ne szeretné tudni, miért történnek vele a dolgok úgy, ahogy történnek? Miért a megpróbáltatások, a kihívások, a megtorpanások? Fájdalmak. Béklyók kézen, béklyók a lelken.
Kassai Tini cikkét ide kattintva >>> olvashatjátok el.
